A 19 körös viadal rajtjánál a pole pozícióból startoló Russell ugyan jól jött el és megőrizte a vezetést, mögötte számos helycsere történt. Hamilton és a vb-címvédő Lando Norris (McLaren) egyaránt kiválóan indult, ők ketten értek oda közvetlenül Russell mögé az első kanyarban, de ott volt „a sűrűjében” Leclerc és Oscar Piastri (McLaren) is, írta beszámolójában a Magyar Távirati Iroda. Közben a startot nagyon elrontó Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) túl rövidet fékezett és nekiment Isack Hadjarnak (Red Bull), amiért később 10 másodperces büntetést kapott.
Az élen Hamilton és Russell között alakult ki körökön át tartó oda-vissza előzgetés, Leclerc közben szorosan követte a duót a harmadik helyen, de nem próbálkozott előzéssel. A hatodik körben Russellnek sikerült eltávolodnia Hamiltontól, akit aztán némi látványos küzdelmet követően Leclerc is lehagyott. Hét körrel a leintés előtt a pályára hajtott a biztonsági autó Nico Hülkenberg (Audi) műszaki hiba miatt megállt autójának mentése idejére, a versenyzők jelentős része pedig a boxba hajtott kerékcserére. Az utolsó három kör az összesűrűsödött mezőny és a friss abroncsok miatt még ígért izgalmakat, végül azonban maradt a Russell, Leclerc, Hamilton dobogó.
Az idei szezonban a kínai volt az első a sprintfutamok sorában. Az idény során hat ilyen állomás lesz, a következő a május elején sorra kerülő Miami Nagydíjon. Világbajnoki pontokat az első nyolc helyezett szerzett 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 sorrendben.
Ön szerint ki lesz a 2026-os Formula–1-es világbajnok?
- <input […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!