Továbbra is változatlan feltételek mellett lesznek elérhetők a kis- és középvállalkozások számára a Széchenyi Kártya Program 2024-ben – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Az indoklás szerint a gazdasági növekedés helyreállítása érdekében folytatják a programot. A 2023-as feltételek maradnak érvényben, a futamidő végéig fix, 5 százalékos nettó ügyfélkamat mellett vehetik fel a hiteleket a kkv-k.
A határozatban foglaltak szerint mintegy 1400 milliárd forintnyi kötelezettségvállalásra nyílik lehetőség. A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel és ezen belül a Széchenyi Turisztikai Hitel, Széchenyi Likviditási Hitel, Széchenyi Beruházási Hitel és ennek részét képező Széchenyi Beruházási Hitel is elérhető marad. Az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel, Széchenyi Lízing, Széchenyi Mikrohitel, Széchenyi Kártya Klasszik (ez újonnan nem igényelhető) és az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók is maradnak, írják. Az infláció letörésében és a gazdasági növekedés helyreállításában nagy szerepet vállalnak az ehhez hasonló programok, tette hozzá Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
A miniszter azt is hozzátette, a program indulása óta eddig 440 ezer vállalkozás élt a hitel lehetőségével, erre több mint 6100 milliárd forintot költött a kormány. A források legnagyobb mértékben a kereskedelem, és gépjárműjavítás, az építőipar, a feldolgozóipar, a műszaki tevékenység, továbbá a szállítás és raktározás ágazatokba irányulnak, olvasható a GFM közleményében.