MTK Budapest–Diósgyőr
A nyári melegben kezdődött mérkőzésen hamar vezetéshez jutott a hazai csapat, jobb oldali szöglet után a válogatottkeretbe először behívott Kata Mihály az ötös jobb sarkánál előrevetődve fejelt a kapuba.
A DVTK ezután próbálta irányítani a játékot, időnként beszorította kapuja elé ellenfelét, de nem talált rést a hazaiak védelmén, illetve amikor mégis, kihagyta nagy helyzetét a félidő ráadásában. Az MTK kontrollálta a meccset, ellentámadásokkal igyekezett zavart kelteni a túloldalon, és ez sikerült is neki, volt esélye előnye növelésére.

Ami ekkor még nem jött össze, az a második félidőben igen, még nem telt el negyedóra, amikor Németh passza után Bognár jól csinált meg egy cselt a DVTK 16-osán belül, majd ballal a jobb alsó sarokba lőtt. Nem örülhetett azonban sokáig a hazai csapat, mert három perccel később szépített a Diósgyőr: jobb oldali szögletnél Vallejo jól bújt ki védője szorításából, és az ötösről fejelt a kapuba félmagasan. Sorozatban jöttek a DVTK-támadások, de nem sikerült egyenlítenie a vendégcsapatnak.
Az MTK szervezett játékkal és jó helyzetkihasználással szerezte meg a három pontot, és ezzel vasárnapig egészen biztosan a tabella élén marad.
Paks–Fehérvár FC
A múlt hétvégén megsemmisítő vereséget szenvedett a Paks a címvédő Ferencváros otthonában, Bognár György csapata az első félidőben hat gólt kapott, végül 6–1-re maradt alul. Volt tehát mit kijavítania a tolnaiaknak, de ellenfele, a Fehérvár sem büszkélkedhetett jó eredményekkel. A tavaly a kiesés szélén táncoló együttes […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2023/09/02/otp-bank-liga-mtk-budapest-diosgyor-paks-fehervar-fc/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!