A maradék nyolcvanast megnyomtam…
– De mit? Métert? A ’80-as évek végét? Fapapucsot? – kérdezné egy jó humorú matektanár. Nos, ha találgatnunk kéne, a mértékegységeket tekintve valószínűleg a sor végén állna a kilométer. Már pedig Toldi Péter ultrafutó fejében sokszor hasonló gondolatok cikáznak.
Manapság a futás az egyik legnépszerűbb kikapcsolódási forma. Egyesek szimplán szeretnek futni, mások a stresszt vezetik le vele, és van, aki a versenyzés miatt kedveli. Mindenki kicsiben kezdi, aztán elindul egy-egy városi futóversenyen, majd kitűzi maga elé a célt, hogy lefusson tíz kilométert, azt követően pedig egy félmaratont, esetleg egy teljeset. Toldi Péter is hasonlóan kezdte a futást. Csakhogy miután ezen a létrán felkapaszkodott, olyan célok jártak a fejében, hogy esetleg egy nullát tegyen a maratoni táv mögé.
Kétéves felkészülés a versenyre
Toldi Péter hétköznapjai távolról egy átlagos hobbifutóéhoz hasonlíthat. Korán kel, hiszen egy szarvasmarhatelepet vezet, munka után pedig elmegy futni. Kicsit közelebbről már kiderül, hogy itt minden jelzőt használhatunk, csak a szokványos, hétköznapi, átlagos és hasonlókat nem. Toldi Péter ugyanis június második felében 38 óra 6 perc 11 másodperc alatt teljesítette a 217 kilométeres, 5000 méter szintemelkedéses távot a Great Himalayan Running Festivalon, azon belül a Hell Race betétszámában, a HellOO-n. A versenyre vele tartott a felesége is, aki állandó segítője az ultrafutásain.
Önmagában ez a két adat is elég riasztó egy átlagembernek – már amennyiben a Hell Race név önmagában nem lenne elég fenyegető. Viszont az a tény, hogy mindezt magashegyi körülmények között kell megtenni, egészen megfűszerezi a versenyt.
A táv legmagasabb pontja a Barchala La-hágó, 4850 méteren. Ez magasabban van, mint a Mont Blanc csúcsa.
Toldi Péter számára pontosan ez okozta a legnagyobb kihívást, hiszen kétszer indult már az Authentic Phidippides Run 490 km-es távján, mindkétszer második lett.
Konkrétan már magára erre a versenyre két évet készültem, de hosszabb időtartamú vagy versenytávú futásaim voltak már. Ez viszont mindenképpen egy extrém kihívás volt, mert a magaslati viszonyok teljesen új élményt jelentettek. Maga a készülés is teljesen más volt, mint eddig, hiszen az akklimatizációval is kellett számolni
– mondta az Indexnek Toldi Péter.

A kétéves készülésbe rengeteg dolog beletartozott. A légzéstechnikai tréningektől kezdve edzéstechnikák próbálgatásáig, illetve Toldinak minél több információt kellett gyűjtenie. Így expedíciós hegymászóktól, Nedeczky Júliától és Suhajda Szilárdtól, illetve az ultrafutó Szőnyi Ferenctől is rengeteg tudást halmozott fel. Szőnyi egyébként korábban indult ezen a versenyen, emellett olyan teljesítmények fűződnek a nevéhez, mint a hússzoros Ironman teljesítése.
A konkrét fizikai felkészülés novemberben kezdődött. Európában gyakorlatilag képtelenség magára az akklimatizációra készülni, vagy abból elvégezni bármit is. Így minél jobb fizikai állapotba kellett kerülnöm, mert egy erős szervezet könnyebben birkózik meg az ilyen jellegű kihívással. A szervezés során már csak arra kellett figyelni, hogy elég időt adjunk az akklimatizációra Indiában, így tíz nappal a start előtt már kint voltunk 2000 méteren, ahonnan elkezdtük ezt a folyamatot. Addigra fizikailag már versenykész állapotban voltam
– számolt be a felkészülés folyamatairól az ultrafutó.
A magaslati és a tengerszintközeli futás között a legnagyobb különbség Toldi Péter szerint az, hogy a fájdalom, rosszullét vagy egy mélypont sokkal lassabban múlik (már ha múlik) a magasságban. Minél magasabbra ért, annál kisebb hatása volt a pihenőknek vagy frissítéseknek.
A rengeteg begyűjtött tudás ellenére persze érték meglepetések Toldi Pétert és feleségét, miután megérkeztek Indiába. Voltak kisebbek, mint hogy nem működtek a telefonjaik, vagy az egyik lefoglalt szállás nem azon a településen volt, ahová a cím szólt. Arra a kérdésre, hogy volt-e bármilyen nem várt történés a rajtig, így válaszolt:
Mindenféle óvintézkedésünk meg óvatosságunk ellenére is csak benyaltam valami bélfertőzés-szerűséget, mindezt a rajt előtt két nappal, ami nagyon megviselt. Nyilván ennek a következménye, hogy felborult a folyadék- és ionháztartásom, ami azért természetesen rányomta a bélyegét a teljesítményemre
– folytatta. Pedig a feleségével törekedtek arra, hogy csak hőkezelt ételeket egyenek. Nem ittak csapvizet, még mosott gyümölcsöket sem fogyasztottak, hiszen azokat is csapvízben mossák. Ennek ellenére amikor elkezdődött a hasmenése, nem tört össze fejben.
Az emberi szervezet úgy működik, hogy a pszichés állapot nagy hatással van a fizikai állapotra is. Tehát az a legrosszabb, hogyha az ember letargiába esik, megijed. Értelemszerűen elkezdtük a gyógyszeres kezelést, illetve egy könnyű diétát. Az elmúlt évtizedek alatt olyan állapotokban fejeztem be versenyeket, hogy tudom, az aggódás nem segít. Nagyon bíztam önmagamban, a mentális és a fizikai képességeimben
– fejtette ki Toldi, hogy mit érzett, amikor a betegség jelei mutatkoztak nála. Elmondása szerint ez a fajta racionális hozzáállás az ultrafutás alapja, mert egy bizonyos táv felett már a mentális erőnlét fontosabb a fizikainál.
217 kilométer, 5000 méter szintkülönbség
A versenyt este 10-kor lőtték el Manaliból. Bár Toldiék készültek a változó időjárásra, szerencséjükre szél- és csapadékmentes volt az idő az egész esemény során.
Azt hegymászóktól tudom, hogy »az időjárás mindig jó, legfeljebb sportolásra alkalmatlan«. Ennek ellenére hiába nem ígérkezett vészesen hidegnek az éjszaka 4000 méter körül, így ahogy egyre feljebb jutottam, úgy vettem magamra a pluszrétegeket. Ám a hóhatár felett olyan rohamos gyorsasággal fagytak el az ujjaim a kis polár futókesztyűben, hogy az utolsó réteget már csak a fogammal tudtam kivenni a táskából és eligazítani magamon
– mesélte az ultrafutó a rajtot követő éjszakai tapasztalatait, melyről a blogján is részletesen ír.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!