Polgárok kaszinója
A műemlékvédelem alatt álló, neobarokk stílusú saroképület a főváros egyik legfrekventáltabb részén, az V. kerületi Zrínyi utca 5.–Nádor utca 10. szám alatt található. A rusztikus kialakítású homlokzatokkal rendelkező épületet eredetileg az 1883-ban alapított Lipótvárosi Polgári Kör nevű civil társulás építtette, amelynek első vezetője Falk Miksa író-politikus, a következő Lánczy Leó bankár volt.
A tehetős ügyvédekből, bankárokból, orvosokból és építészekből álló társulás azt szerette volna, hogy leendő
székházuk alkalmas legyen 1200 ember befogadására.
A megrendelő azt is elvárta, hogy a komplexum rendelkezzen egy nagy méretű bálteremmel és két kisebb alapterületű, egy 292 férőhelyes színház- és egy 88 fő befogadására alkalmas koncertteremmel is, amelyeket egymástól függetlenül, akár egy időben is meg lehet megközelíteni. Szintén elvárás volt, hogy a leendő palotában legyen télikert, élelmiszerbolt, trafik, étterem, kávéház, sörház és tekepálya is.

A tervezési megbízást nyilvános pályázat előzte meg, amelyen elindult többek között Baumhorn Lipót, Freund Vilmos és a Korb Flóris–Giergl Kálmán páros is. Az épület megtervezésére Freund Vilmos építészmérnök irodája kapott lehetőséget.
A Lipótvárosi Kaszinó építése 1895 és 1897 között zajlott le. A kupolában végződő épület első emeleti íves sarokerkélye két szélén atlaszok, fölöttük pedig puttók láthatók. A szobrokat Gratz Gottlieb és Vögerl Alajos szobrászok készítették. A kőművesmunkákra a Mészáros János és Gerstenberger Ágost Emil építőmesterek vezette cég kapott megbízást. A vasszerkezeti munkákat a Schlick-féle vasöntöde, a kőfaragómunkákat Seenger Béla, a márványmunkákat pedig a piravci márványbánya szakemberei végezték.
Az asztalosmunkákat, valamint az épület legszebb részének, a bálteremnek és a galériának a mahagóniból készült mennyezetét, lépcsőit és korlátjait a norvég születésű Gregersen Gudbrand mester cége faragta ki. A díszítő- és műlakatosmunkákat a régi Erzsébet híd kialakításában is aktív szerepet vállaló Árkay Sándor, a neobarokk stílusú bútorokat Kramer Samu, a terrazzókat pedig De Pol János készítette.
Az üvegkupolával lefedett táncterem rabicmennyezetét és oldalfalait Vajda Zsigmond és Márk Lajos freskói díszítik. Hasonló bevilágító készült a táncterem lépcsőháza felett.
A könyvtár angol gótizáló mennyezetet kapott. Az épületet – az ilyen […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!