Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Balatonfüreden, egy festői, panorámás műteremlakás csendjében, a márciusi napsütésben és madárcsicsergésben találkozunk Lőwenberger Patrikkal. Az alkotó a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, Eötvös Zoltán osztályában végzett festő szakon, kilenc éve él Budapesten, de a tó mellett nőtt fel, és amikor ideje engedi, hazalátogat.
Füredre invitál minket is, mégiscsak ez a műterme. Reménykedem, hogy megnézhetünk majd párat a kutyás képeiből, amelyeket az Instagramon láttam, a nappaliba lépve pedig azonnal konstatálom, hogy az ebek már várnak ránk. Néhány a falon, egy másik a földön, egy újabb a festőállványon, befejezésre várva.
13
Mielőtt nekiállnánk az interjúnak, fotós kollégámmal kilépünk az erkélyre, és megállunk egy pillanatra: szemben a Balaton halványkék vize és a Tihanyi-félsziget, jobbra a Vörös templom, balra a Tamás-hegyi kereszt. Ilyen környezetben él és dolgozik Lőwenberger Patrik, aki ma már tudatosan építi művészi pályáját, de az alkotáshoz való viszonya sokkal organikusabban fejlődött:
gyerekkori élményekből, családi mintákból és fokozatos felismerésekből nőtt ki az a vizuális gondolkodás, amely ma a munkáit meghatározza.
Családjában a kétkezi munka és az anyagismeret természetes volt: asztalos nagyapja és kovács édesapja mellett a tárgykészítés, a rajzolás és a formák alakítása korán az élete részévé vált. A festészet már középiskolai évei alatt került a képbe, és hamar egyértelművé vált számára, hogy ez lesz az a művészeti ág, amelyen keresztül a legpontosabban tud gondolkodni és kifejezni magát.
Emlékszem, még középiskolás voltam, és egyszer annyira befagyott a Balaton, hogy rá lehetett menni a jégre. Ezekben az években sokat tanultunk a tanárunktól, Katona Györgytől, aki a nagybányai iskolát, egyfajta posztimpresszionista szemléletet adott át nekünk, és megszerettette a természet utáni festést. Kézdivásárhelyen rengeteget festettem kint, plein air módon, állvánnyal, közvetlenül a látványból, ami alapvetően meghatározta, hogyan gondolkodom a színekről – a harmóniájukról, a működésükről, a súlyukról. Amikor az ember kimegy, és ott fest, az nemcsak gyakorlat, hanem egyfajta tanulási folyamat is
− meséli középiskolás éveiről.
„Ezzel a tapasztalattal mentem tovább az egyetemre. Ott aztán elkezdtek más dolgok is érdekelni, például az állatok, és közben azt vettem észre, hogy a tér egyre kevésbé fontos számomra. A figurák fokozatosan elszakadtak a környezetüktől, és a képek egyre inkább szimbolikus, emblémaszerű irányba mozdultak el. Amikor rájöttem, hogy valójában ez érdekel, tudatosan erre kezdtem koncentrálni, és olyan kompozíciókat készítettem, amelyek szinte matricaszerűen, háttér nélkül jelennek meg” − emlékszik vissza.
Az egyetemi évek nemcsak technikai tudást adtak neki, hanem közeget is, amely döntően formálta a látásmódját. A műtermi együttlétek, az idősebb hallgatókkal való párbeszéd és a folyamatos kísérletezés lehetősége mind hozzájárult ahhoz, hogy fokozatosan eltávolodjon a pusztán látványalapú festészettől. Újabb képein a tér már gyakran eltűnik, a figurák pedig mintha kivágott, „matricaszerű” elemekként lebegnének egy semleges háttér előtt. Ez a redukció azonban nem egyszerűsítés, hanem jelentéssűrítés, állítja.
Cuki vagy ijesztő?
Ennek az iránynak az egyik legmarkánsabb megjelenése a jelenleg is készülő kutyás sorozata. A művek első pillantásra cukinak, gyermekinek, játékosnak tűnhetnek, ám mindez illúzió:
közelebbről nézve a figurák torz, túltenyésztett, sokszor kifejezetten groteszk szörnyszülöttek.
A cukiság és a nyugtalanság közötti feszültség tudatos eszköz, Patrik munkáiban a kutya mint az ember első társa jelenik meg, amelyen keresztül a művész a modern ember természethez való viszonyát vizsgálja. A különböző fajták extrém változatossága, a testek torzulása és kiszolgáltatottsága mind azt a folyamatot tükrözi, ahogyan az ember saját képére formálja a környezetét, gyakran annak rovására.
Ő az ember első barátja, és az első élőlény, akit a társának fogad. Olyan régóta ismerjük, hogy úgy manipuláljuk a genetikát, ahogy szeretnénk. Ez a gondolkodásmód szépen tükrözi szerintem a mai embert, hogy a saját arcára formálja az állatokat is, annak ellenére, hogy a domesztikálással az életfunkcióit veszélyezteti. Gyakorlatilag presztízsállatként tenyészti, hogy aztán terápia jelleggel tartsa őket. Sétálsz a belvárosban, ránézel a pórázon sétáló kis fura állatra, és elneveted magad, hogy ez is egy kutya?
− fejti ki, hogy miért a kutyát választotta központi témájának.
Festészeti módszerében tudatosan épít a klasszikus hagyományokra. Olajjal dolgozik, rétegesen építkezik: alárajzolás, tónusok, majd színek követik egymást, ami lehetővé teszi a képek fokozatos mélyítését. Ezzel párhuzamosan azonban a térkezelés és a kompozíció már kortárs, szimbolikus gondolkodást tükröz, amely elszakad a hagyományos illuzionizmustól.
13
Antropológia és etológia
Gondolkodásában fontos szerepet játszik az antropológiai és etológiai érdeklődés. „Kifejezetten szeretem a XXI. századi embert. Érdekesnek gondolom, hogy ilyen sokszínűvé mosott minket a hatalmas globalizmus, és hogy mindenféle kulturális hatás ér minket. Erről a gondolatról inkább a diplomamunkám szól, amelyben van egyfajta szimbólumkeresés enyhe cinizmussal és jó erős görbe tükörrel” − fogalmaz.
Munkássága ugyanakkor nem korlátozódik a festészetre. Az említett diplomamunkájában a textil felé fordult, és egy nagy méretű, falikárpitszerű montázst hozott létre, amely különböző, textilfestékkel készült elemekből áll össze. Ezeket a cikkelyeket összevarrva egy komplex, rétegzett felület jött létre, amely egyszerre idéz meg archaikus, törzsi vizuális rendszereket és kortárs installációs megoldásokat. A mű fizikai kialakítása – a rúdra feszíthető, mozgatható struktúra – tovább erősíti ezt a kettősséget:
a tárgy egyszerre kép és installáció, egyszerre statikus és mobil.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!