A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) bejelentette, hogy 32 tagállama egyhangú döntéssel jóváhagyta a stratégiai olajtartalékok történetének eddigi legnagyobb felszabadítását. Az intézkedés keretében összesen 400 millió hordó olajat bocsátanak a piac rendelkezésére a tagországok vészhelyzeti készleteiből – írja a Sky News.
Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója szerint az olajpiac jelenlegi helyzete „példátlan mértékű kihívást” jelent, ezért a tagállamok is példátlan nagyságú közös lépéssel reagáltak. Az ügynökség hangsúlyozta, hogy a készletek felszabadítása olyan időkeretben történik majd, amely igazodik az egyes országok nemzeti körülményeihez.
Az IEA történetében ez mindössze a hatodik alkalom, hogy összehangolt olajtartalék-felszabadítást rendel el. Korábban 1991-ben, 2005-ben, 2011-ben, valamint kétszer 2022-ben került sor hasonló lépésre. A mostani döntés azonban jóval nagyobb volumenű: a korábbi rekord 182,7 millió hordó volt, amelyet az Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója után szabadítottak fel.

Az intézkedésre azért volt szükség, mert a közel-keleti konfliktus jelentős fennakadásokat okozott a globális olajellátásban. Irán gyakorlatilag blokád alá vonta a Hormuzi-szoros hajóforgalmát, amelyen a világ olajexportjának mintegy ötöde halad át. Eközben több fontos öböl menti olajtermelő országban – köztük az Egyesült Arab Emírségekben, Kuvaitban és Katarban – visszaesett a termelés, részben a térséget érő rakéta- és dróntámadások miatt.
Az IEA adatai szerint a tagországok összesen több mint 1,2 milliárd hordó vészhelyzeti olajtartalékkal rendelkeznek, emellett további mintegy 600 millió hordónyi iparági készlet áll rendelkezésre kormányzati kötelezettség alapján.
A kormány beavatkozott az üzemanyagárakba
Korábban beszámoltunk róla, hogy hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, a benzin és a gázolaj esetében is <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!