A nemzetközi kábítószer-bűnözés komoly veszélyt jelent Belgium társadalmi stabilitására – jelentette ki egy magas rangú bíró, miután kollégája figyelmeztette a bírói kart, hogy az országból gyorsan „narkóállam” lehet, ahol maffiacsoportok párhuzamos erőként lesznek jelen a társadalomban.
Bart Willocx, az antwerpeni fellebbviteli bíróság elnöke szerint Belgium sebezhető, méghozzá hatalmas kikötőjén keresztül, amelyen át bonyolódik a kábítószer-csempészet, és a kikötő a kokaincsempészek egyik legfőbb belépési pontja Európába.
Hihetetlenül nagy az a pénz, amelyet már most is emberek befolyásolására, megvesztegetésére és megvásárlására használnak. Ez az összeg már most akkora, hogy egyértelmű veszélyt jelentsen a társadalom stabilitására
– mondta a The Guardiannek adott interjúban.
Belga bírókat már védett házakban őriznek
Tavaly októberben az antwerpeni bíróság szokatlan lépést tett, amikor közzétette egy névtelenül nyilatkozó bíró nyílt levelét, aki nagyon komolyan arra figyelmeztetett, hogy Belgium narkóállammá alakulhat. „Kiterjedt maffiastruktúrák vertek gyökeret, amelyek már érintik az államszerkezetet is – írta a névtelen bíró –, olyan párhuzamos erővé váltak, amely nemcsak a rendőrséget, hanem az igazságszolgáltatást is komoly kihívás elé állítja.”
Willocx szerint Belgium azon dolgozik, hogy elkerülje a narkóállammá válást: „De ez egy lassú folyamat, és komoly nyomás alatt vagyunk, mert ez valós fenyegetés.”
A bandák már rendőröket és kórházi alkalmazottakat is megvesztegettek vagy megfélemlítettek azért, hogy bizalmas információkhoz jussanak köztisztviselőkről, ilyenek például a bírók lakcímei. Egyre több belga bírónak kell ún. biztonságos, védett házban élnie. A névtelen bírói figyelmeztetés szerzője például négy hónapot töltött egy biztonságos házban – egyedül, a családja nélkül.
Willocx szerint ez nagyon megviselte kollégáját:
Egyik napról a másikra el kell hagynod a házadat, el kell hagynod a családodat, és olyan helyen kell élned egy ideig, amelyről senki sem tudja, hol van, és hogy te hol vagy.
Eközben az antwerpeni fellebbviteli bíróság bírái még mindig várnak a szkennerek telepítésére, hogy ellenőrizzék a táskákat a bejáratnál. Willocx szerint két éve várnak a kormány által megígért biztonsági felszerelésre. A bírósági tisztviselők idegesek, amikor vádlottak vagy elítélt bűnözők nagy táskákkal érkeznek a bíróságra – mondta.
Antwerpen és Rotterdam a kokain kapuja Európába
Az Europol szerint 2024-ben a kontinensre érkező kokain több mint 70 százaléka Antwerpenen és Rotterdamon keresztül áramlott be, bár az ügynökség tavaly azt mondta, hogy a bűnözők már egyre inkább a kisebb kikötőket használják. Belgium problémája abból ered, hogy a Dél-Amerikából, főként Kolumbiából érkező kábítószer mennyisége ugrásszerűen megnőtt:
- 2023-ban rekordmennyiségű – 121 tonna – kokaint foglaltak le az országban,
és ez már olyan sok drog, amely automatikusan hozza magával az erőszakos bűncselekményeket.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/03/11/belgium-kabitoszerek-maffia-ellenorzes-narkoallam/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!