Korábban beszámoltunk arról, hogy árverésre bocsátja az állam Szőlő utcai javítóintézet épületét. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) által közzétett hirdetményt, szerint a csaknem 13 ezer négyzetméteres ingatlan és a hozzá tartozó kenyeres utcai lakóépületre március 13. és 17. között lehetett licitálni. Az MNV oldala szerint a licitet március 17-én be is fejezték,
az egykori javítóintézet épületére pedig csak egyajánlat érkezett.
Az új tulajdonosnak nem kellett sokat „harcolnia”, a kikiáltási ár ugyanis 2,653 milliárd forint volt, a licitlépcső 4 millió forint, a legjobb – egyetlen – ajánlat pedig 2,657 milliárd forint volt.

A Szőlő utcai botrány
A Szőlő utcai javítóintézetben történtek ügyében 2024 decemberében indult büntetőeljárás a Nemzeti Nyomozó Irodánál egy társhatóság feljelentése alapján. Néhány hónappal Juhászék letartóztatása után az ügy egy interjúnak köszönhetően politikai színezetet kapott. Szeptember elején interjút adott a Válasz Online-nak Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) egykori igazgatója, aki azt állította, hogy Juhász piszkos ügyeiről már hosszú évek óta tudtak a szakmán belül. A Szőlő utcai Budapesti Javítóintézetet érintő nyomozást pedig a Legfőbb Ügyészség szeptember 26-án ügyészi hatáskörbe vonta, ezt követően indult a lavina:
- Dobrev Klára, a DK elnöke szeptemberben nyílt levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy válaszoljon a javítóintézet körül felmerült súlyos vádakra.
- Egyre több súlyos vád és bizonyíték került a nyilvánosság elé az ott történt visszaélésekről.
- Közben durva videók kerültek nyilvánosságra, amelyek az intézményen belül készültek – olyan jeleneteket is tartalmazva, amelyek a fiatalkorú lakók elleni fizikai agressziót is bemutatták.
- December 8-án felmondott a javítóintézet ideiglenesen kinevezett igazgatója, Kovács-Buna Károly, aki elmondása szerint mindezt „lejárató kampányra” hivatkozva tette meg. Kovács-Bunát aztán le is tartóztatták. A letartóztatott személyeket gyermekbántalmazással és más súlyos bűnökkel hozták összefüggésbe, ami tovább növelte az ügy súlyát.
- December 9-én arról számoltunk be, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nagy erőkkel, <a href="https://dex.hu/x.php?id=index_gazdasag_cikklink&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2025%2F12%2F09%2Fszolo-utcai-javitointezet-botrany-nyomozo-ugyeszseg-eljaras-szakemberek%2F" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2026/03/19/szolo-utcai-javitointezet-magyar-nemzeti-vagyonkezelo-arveres/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!