Hol vannak már azok az idők, amikor a gyerekeket malacpersellyel (amit csak összetörni lehetett), kutyaházpersellyel (kiöltött piros nyelvbe lehetett tenni az aprópénzt, a kulcs pedig a szülőknél volt, idősebbek emlékezhetnek rá) vagy a takarékbélyeggel próbálták rávenni a takarékosságra. Szőnyegbombáznak minket a reklámok és könnyen elcsábulunk, gyorsan megveszünk valamit, mert azt gondoljuk, nem éri meg kis összegeket félre tenni. Ezért el sem kezdjük. Pedig erre van egy jó megoldás, Persely, csak digitálisan.
Sokan azt érzik, hogy a takarékoskodás túl nagy áldozatot kíván. Hogyan lehet legyőzni ezt a mentális akadályt? Miért olyan nehéz rávenni magunkat a takarékoskodásra? Mi lehet az első lépés a pénzügyi tudatosság felé?
A Ma is tanultam valamit Podcast vendége Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási termékekért és szolgáltatásokért felelős vezetője, aki rögtön az elején leszögezi, hogy a magyarok nem igazán járnak élen az öngondoskodásban. Az Eurostat nemrégiben megjelent adatai szerint a magyar lakosság a GDP 70 százalékának megfelelő pénzügyi megtakarítással rendelkezik,
ezzel a harmadik legrosszabbak vagyunk Európában.
A bankszámlával rendelkező lakossági ügyfeleknek nem egészen a fele, mindössze 46 százaléka rendelkezik valamilyen pénzügyi megtakarítással, 30 százaléknak pedig egyáltalán nincs semmilyen félretett pénze. Amit a legtöbbször azzal indokolnak, hogy nem éri meg kis összegekkel takarékoskodni. A szakértő szerint ez egy tévhit. Nem az összeg, hanem a rendszeresség számít, hogy kitartóan, következetesen kis lépésekben tegyünk félre, hónapról hónapra gyarapítva megtakarításainkat.
Spórolás vagy megtakarítás?
Carpe Diem (Élj a mának!), majd úgyis lesz valahogy, vagy a másik véglet, a teljesen élére vasalt költségvetés? Racionálisan végiggondolva – középtávon – nyilván a megtakarítás. Vagy a spórolás? Mi a kettő között a különbség? – teszi fel a kérdést a két műsorvezető, Tapasztó Orsi és Balatoni Jocó.
Ha olcsóbban veszünk meg valamit, vagy kuponokkal megyünk vásárolni, akkor azt hisszük, spórolunk, pedig akkor is pénzt költünk. Ha viszont tudatosan és valamilyen cél érdekében teszünk félre valamekkora összeget, akkor az már megtakarítás.
Itt a tudatosságon és a célon van a hangsúly. És persze a rendszerességen.
Legtöbben általában nem l’art pour l’art takarítanak meg, az egyik leggyakoribb cél nyilván a vésztartalék, hogy a nehéz időkben legyen mihez nyúlni, de sokszor valamilyen apróbb célt szeretnének megvalósítani, például utazásra gyűjtenek.
Idén júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkeresete (medián érték) Magyarországon havonta 363 900 forint. Itt állunk most, amiből – a megélhetési költségeket ismerve – nem lehet sokat félretenni. De ez nem baj. Az OTP internet- és mobilbank Persely funkciója éppen azoknak segíthet, akik kis lépésekben szeretnének elkezdeni takarékoskodni. Érdemes először egy költségvetést készíteni, és tudatosítani, mire, mennyi pénz megy el havonta, és hogy van-e olyan tétel, ami elhagyható. Az OTP Bank saját adatai szerint átlagosan 32 ezer forintot tesznek félre a Perselybe az ügyfelek, akik között sok a fiatal. Csak elkezdeni nehéz, a takarékoskodás egy kicsit olyan, mint a sport, az első lépést a legnehezebb megtenni, de aztán rutinná válik.
A műsorban szó lesz arról is,
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/til/2024/10/11/podcast-takarekoskodas-persely/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!