Megrendítő egymás alatt látni Dávid Sándor két fotóját.
Az első nem sokkal szerdai halála előtt készült róla otthonában, örök barátai, a könyvei társaságában. Ezt a hatalmas – fizikai és szellemi értelemben egyaránt – embert korábbi önmaga árnyékává gyötörte a betegség, különösen úgy sokkoló a kontraszt, hogy néhány sorral alább láthatjuk a jó pár évtizeddel korábbi, ereje teljében lévő Lapajt is.
Igen, Lapajt. 89 éves korában elhunyt kollégánknak beceneve is volt, ami nem sok újságírónak, televíziósnak adatik meg. Ahhoz, hogy valakit becézzenek, vagy nagyon kell szeretni az illetőt – Dávidot mindenki szerette, még az is, aki nem… –, vagy mérhetetlenül tisztelni kellett. Ezzel sem volt gond Lapaj esetében.
Egy nagy riportergeneráció egyik utolsó képviselője volt – mondta az elhunytról Schmitt Pál, a nemzet sportolója, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, amikor szerda reggel közöltem vele a tragikus hírt. (Az, hogy köztársasági elnök is volt, jelen esetben irreleváns.) – Lapaj közülünk való volt, remek kardvívó, akit viszonylag fiatalon elsodort az élet a pástok mellől, bár sportújságíróként sokat írt rólunk. Nemrégiben találkoztam vele, már nagyon nehezen járt. Hiányozni fog…
Hiányozni fog? Az nem kifejezés.
Meghalt a Lapaj? Na neee… – ez már Kamuti Jenőből, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökéből szakadt ki, az olimpiai ezüstérmes tőrvívóból, a nemzet sportolójából, amikor felhívtam, szintén szerda reggel. – Jaj istenem… Egyidősek voltunk, pár hónap volt közöttünk, én csak szeptemberben töltöm be a nyolcvankilencet. Képzeld, 1956-ban, nem sokkal a forradalom előtt együtt szerepeltünk a magyar válogatottban a luxemburgi ifjúsági világbajnokságon, ahol minden fegyvernemben szereztünk aranyérmet. Remek kardvívó volt, Luxemburgban hatodik volt egyéniben. Nagyon szerettem…
Megint a szeretet. Pedig a mi, féltékenységtől terhelt szakmánkban kevesen vannak azok, akiket mindenki szeret…
Na, miért hívtál fel? Mit mondasz? Rossz hírt közölsz? Micsoda? Meghalt a Lapaj? Hiszen nem is olyan régen kint voltam náluk, Pest közelében lakott, beszéltem a feleségével, a gyerekeivel, írtak róla egy könyvet, hamarosan kiadják – Sákovicsné Dömölky Lídia, ugyancsak a nemzet sportolója, olimpiai bajnok tőrvívó mondta ezt szerda reggel Dávidról. – Egy évvel volt fiatalabb nálam, annak idején fel is voltam háborodva, hogy nem indulhattam az 1956-os luxemburgi ifjúsági világbajnokságon. De mivel az előző évben felnőtt világbajnokságot nyertem, ezért a szakvezetés úgy ítélte meg, hogy nekem rangon aluli lenne, pedig nagyon szerettem volna részt venni. Többek között Lapaj miatt is, mert nagyon szerettük a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/2026/03/18/meghalt-lapaj-david-sandor-89-eves-volt-formula-1-sportujsagiro/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!