A labdarúgóedző sípját ajánlotta föl a kép elkészítéséhez. Ördögh László festőművész Veni Vidi Vi(n)ci című portréja a mesterséges intelligencia bevonásával készült, Leonardo da Vinci az Anghiari csata című képének inspirációja nyomán.

A szövetségi kapitány portréjának falszomszédai a december végéig látogatható tárlaton az Aranycsapat tagjainak relikviái; Puskás ballábas cipője, Grosics és Zakariás meze, Czibor ereklyéi és a 6–3 sípja.
Marco Rossi úgy fogalmazott, nem remélte, hogy az Aranycsapat tagjaival együtt mutatják be portréját. A legendás csapat tagjai – különösen Puskás Ferenc – idolok, példaképek voltak, és azok mai napig is. Úgy érzi, ez az elismerés túl sok, talán meg sem érdemli még.

Fogas Ottó, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója elmondta, a Kárpáti Tamás gyűjteményét bemutató Hetedhét Hungarikon című tárlatot nagyon szeretik a szegediek, májusi megnyitása óta több mint hétezren látták. Ha már szóba került a Móra Ferenc Múzeum, csütörtök délután Rossi és felesége megtekintették a kínai agyaghadsereg ötven katonáját (illetve azok megszólalásig hűséges replikáit) bemutató fantasztikus kiállítást, az igazgató kalauzolásával.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!