Bocsák Bence, a Liverpool.com újságírója, a The Guardian vendégszerzője régi ismerősünk, a közelmúltban már egy podcastban is beszélgettünk a Liverpoolban élő fiatal szakíróval Szoboszlai Dominikról és a Mersey-parti szuperklubról.
Az újságíró kedden a lassan ikonikussá váló Syrup eszpresszóban, Marco Rossi törzshelyén találkozott a magyar válogatott szövetségi kapitányával, akitől felütésképpen azt kérdezte, mit szól Szoboszlai legutóbbi, csak félig tréfás kijelentéséhez, miszerint nehogy Rossi tudomására jusson, hogy a Bournemouth ellen kényszerből kissé hátravont szerepkörben kellett játszania. „Merthogy ő is szívesen játszatna velem 6-ost…”
Erre Rossi elmosolyodott: „Tudom, hogy Dominik nincs oda a gondolatért, hogy 6-os szerepkörben játsszon. Csakhogy én nagyon komolyan azt gondolom, hogy idővel fantasztikus hatos válna belőle. Minden eszköze, képessége, tulajdonsága megvan ehhez. Egy az egyben olyan, mint Andrea Pirlo volt, a 2006-os olasz világbajnok válogatott registája, hogy egy példát mondjak. Szerintem az utóbbi tizenöt-húsz évben Pirlo volt ennek a posztnak a legjobbja. És, mint mondtam, Dominik rendelkezik ugyanazokkal a képességekkel.”
A regista az olasz szakzsargonban a védősor előtt játszó hátravont irányítót jelenti. A posztot a harmincas években Vittorio Pozzo, az olasz válogatott szakvezetője álmodta meg, a világtörténelem egyetlen kétszeres világbajnok szövetségi kapitánya. Pozzo eredeti registája Michele Andreolo volt, a Bologna és az 1938-as olasz világbajnok csapat uruguayi születésű, úgynevezett oriundo középfedezete.
Rossi közben […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!