A Liverpool U21-es csapata drámai körülmények között búcsúzott a Premier League 2 rájátszásának első fordulójában, miután a Crystal Palace elleni összecsapás 3–3-as döntetlennel zárult a rendes játékidőt (2–2) és a hosszabbítást követően a tizenegyespárbajban pedig a londoniak bizonyultak jobbnak.
A Liverpool Will Wright góljával szerzett vezetést, de a vendégek Rio Cardines és Zach Marsh találataival fordítottak. A második félidőben Wright ismét betalált, így hosszabbítás következett. Ott a Palace újra előnybe került, majd a 112. percben Keyrol Figueroa egyenlített, kialakítva a 3–3-as végeredményt. A tizenegyespárbajban a vendégcsapat bizonyult pontosabbnak, a Liverpool csak egy büntetőt értékesített.
A mérkőzésen Pécsi Ármin két nagy védést is bemutatott, köztük egy egy az egy elleni helyzetnél – derült ki a klubhonlap tudósításából.
A Felcsútról igazolt magyar kapus az idény második felében kiemelkedő teljesítményt nyújtott, nem véletlen, hogy a spanyol élvonalban szereplő Sevilla figyelmét is felkeltette.
A hétvégén, (ugyancsak) a Crystal Palace ellen ráadásul közel volt ahhoz is, hogy a PL-csapatban […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!