„Krasznahorkai Nobel-díját Vörösmarty Mihálynak!” – jelentette ki közösségi oldalán Ókovács Szilveszter. Az Operaház főigazgatója Krasznahorkai László Nobel-díjas író az olasz La Repubblicának adott interjújára reagált, amelynek fordítását lapunk is közölte.
Ókovács Szilveszter szerint az író „nem könnyíti meg”, hogy egy nemzet lehessen büszke a Nobel-díjára. Mint írja, „amikor megkapta, lelkes posztot írtam, önmagam ellen érveltem mellette, örömmel (sajnos, nélküle, sőt, válasza nélkül) játszottuk a könyve alapján készült Eötvös-operát – elkapkodtam a dolgot, azt hiszem”.
A viszonzatlan szerelemnek is vannak határai, pláne, ha már a sértegetés és a hányinger határvidékén jár, és nyilatkozatán übermensch lenézés is átsüt. (És ennek fényében minden önreflexív sor színleltnek tűnik immár, póznak, kimódoltnak)
– jelentette ki a főigazgató, majd hozzátette: „És tartok tőle, hogy bár az író úr szerelmes a nyelvünkbe, az abban élő nemzettől csak viszolyogni tud, és mintha nem értené a Nobel-díj alapítása előtti nagy magyar (bocs, ez van) nyelvművelők sorait.”
Ókovács Szilveszter úgy látja, hogy a Nobel-díjas író által „láthatólag kedvelt Magyarország-tébolyda mint metafora előtti helyzetleírás már nem is egy kampányba beletérdelt művészt, hanem konkrétan egy igazi ápoltat mutat, amennyiben komolyan gondolta azt, és nem az újságíró hamisított szöveget”.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2026/03/10/krasznahorkai-laszlo-nobel-dij-interju-okovacs-szilveszter/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!