Ha egy kizárólag férfi fotográfusok műveit felvonultató tárlat léte nem vágja ki a biztosítékot, akkor azon sem kell meglepődni, ha csupa női alkotó képeiből nyílik kiállítás. A Női fókusz éppen ilyen gyűjtemény: öt nagyszerű hölgy munkássága előtt tiszteleg. A tárlat kurátora Tulipán Zsuzsanna, kurátorasszisztense Dekovics Dóra.
A Műcsarnokban három (pontosabban két és fél) generáció képviselőinek fotóit tekinthetik meg az érdeklődők. Az öt elkötelezett alkotó női érzékenységgel, empátiával és helyzetértelmező tudatossággal közelít a témákhoz, legyen szó megindító portréról a nepáli menekültekről, vagy a sztriptíztáncosnők sorsát bemutató társadalomábrázoló dokumentarista sorozatról.
Úttörő munkát végeztek
A Magnum Photos első női tagjai, Inge Morath és Eve Arnold már karrierjük kezdetén, az 1950-es években befutottak, nevet és elismerést szereztek maguknak a férfiak dominálta kollektívában.
11
Miután Robert Capa (a Magnum fotóügynökség alapítója) és Ingrid Bergman színésznő szerelme megnyitotta Hollywood kapuit a fotográfusok előtt, 1960-ban a John Huston Kallódó emberek című filmjének forgatásán dolgozó kilenc Magnum fényképész közé már Morath és Arnold is bekerült.
Eve Arnold színfalak mögé tekintő, riportfotós
képei egyéni látásmódot tükröznek, természetes beállításai különböznek a megszokott színészábrázolásoktól.
Marilyn Monroe-ról készített különleges portréi pedig vallanak a két asszony szinte baráti viszonyáról is. A kiállításon fesztelen, bensőséges képek szerepelnek többek között Sophia Lorenről, Charlie Chaplinről, Richard Burtonről és Elizabeth Taylorról – tudtuk meg a kiállításon.
Inge Morath személyes, mégis univerzális témaválasztásaiból szinte süt a művészetek iránti érdeklődés, valamint a szokatlan helyzetek és az eltérő kultúrák szeretete. A Life magazinba készült híres felvételét – a kocsiablakból kukucskáló láma fotóját – így jellemezte:
Linda, a láma a New York-i A.B.C. stúdióból tart hazafelé […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2024/03/25/noi-fokusz-mucsarnok-kiallitas-robert-capa-magnum-foto/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!