Mint arról korábban írtunk, a gyanú szerint a csapat 2009 óta folyamatosan trükközött a játékosok és stábtagok, így például a menedzser Pep Guardiola bevallott fizetésével, így próbálták elrejteni kiadásaik egy részét, miközben a másik oldalon továbbra is fennáll a vád, hogy olyan, a tulajdonos által végrehajtott tőkeinjekciókat is piaci bevételként könyveltek el, amelyeket az angol és a nemzetközi gazdasági regulák sem tettek volna lehetővé.
Az Európai Labdarúgó-szövetség néhány évvel ezelőtt egyszer már elmarasztalta a Cityt a pénzügyi szabályokkal történő trükközés miatt, azonban hiába szabtak ki Pep Guardioláékra két idényre szóló eltiltást, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) végül hatályon kívül helyezte az UEFA által kiszabott büntetést.
Visszakanyarodva a jelenre, a független testületi meghallgatás hétfőn kezdődik, és alsó hangon legalább két hónapig tart, ami azt jelenti, hogy a jogerős ítélet legkorábban a 2024–2025-ös idény végére születhet meg. Elmarasztaló ítélet esetén biztosra vehető, hogy a City fellebbez, így aztán tovább húzódhat a jogi procedúra.
Guardiola nyugodt, szerinte nem kap nagy büntetést a City
Első körben a Premier League és a klub is hosszas jogi képviseletet nyújt be, ismertetve az ügyet. Ezt követően a független bizottság megvizsgálja az összes bizonyítékot, majd döntést hoz.
Korábban arról lehetett hallani, hogy extrém esetben akár ki is zárhatják a csapatot az angol élvonalból, és a City riválisai <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!