Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Nicolas Cage új horrorfilmje, az Amikor leszáll az éj képtelen akár csak egyetlen percig leplezni a tényt, hogy Zs-kategóriás néznivaló, merthogy az első jelenettől kezdve olyan alacsony minőséget céloztak be vele a készítők, aminél lejjebb véletlenül sem lehetne lőni. A rendező, Benjamin Brewer és csapata önmagukat gáncsolják ki azzal, hogy egy innen-onnan összelopkodott, mindenfajta eredetiséget nélkülöző fércmunkát tettek le elénk az asztalra. Abból a fajtából, amit az olykor felfedezhető ügyetlen bájossága ellenére egy idő után kihívás nem félbehagyni, és kijönni a háromnegyedénél a moziból.
Posztapokaliptikus történetről van szó, de senki ne számítson The Last of Us-féle történetmesélésre, itt a megfáradt családapa, Paul (Nic Cage) kiégett arccal rostokol a kietlen tájon, mindenféle narráció vagy értelmes aláfestés nélkül; vicces módon mindez akár hatásos is lehetne, a főszereplőnek még mindig van egy összetéveszthetetlen karizmája, de az operatőr olyan rémes munkát végzett, úgy rázza a kameráját folyamatosan, hogy még a szebb tájképeket is tönkrevágja az amatőrségével.
Az egy dolog, hogy a „shaky cam”-től agyvérzést lehet kapni, de sajna az Amikor leszáll az éj cselekmény tekintetében is hasonlóan alpári igénytelenséget mutat fel.
Csak egy jelenetet kiemelve: a film elején a világvégével és a rájuk vadászó szörnyekkel küszködő főhős rászól a vacsoraasztalnál a fiaira, Joseph-re (Jaeden Martell) és Thomasra (Maxwell Jenkins) és egy, a fejében valószínűleg még költőien hangzó, kimondva azonban inkább kínos kérdést tesz fel a tinédzsereknek, ami úgy hangzik: „Hát mik vagyunk mi, emberek vagy állatok?” Aztán a kését az asztalba vágja, és felkiált, „persze hogy emberek!” – a fiai meg követik a példáját az asztal kilyuggatásában.
Ennél Nic Cage-esebb dolgot az elmúlt öt-tíz évben nem láttunk, pedig a színész vért izzadva igyekszik, hogy menetrendszerűen alulmúlja magát. Hiába beszélünk egy Oscar-díjas amerikai sztárról, Nic Cage egyre lejjebb süllyed, köszönhetően annak, hogy vagy titokban rajong a trash-ért, vagy annyira kell neki a pénz, hogy nem szégyell olyan borzalmakban szerepet vállalni, mint az Amikor leszáll az éj.
Ez a film teli van komolyan vehetetlen párbeszédekkel, és a dialógusokat tekintve a forgatókönyvíró, Michael Nilon legalább annyira elhasal, mint Frank Mobilio a vágóképekkel. Ennél slendriánabb megoldást a világvége elmesélésre, mint amit itt kapunk, még egy ötödik osztályos se tudott volna kitalálni, de biztos, ami biztos alapon az Amikor leszáll az éj úgy összességében a világépítés tekintetében megbukik.
Ugyanis az alkotók képtelenek logikusan felvázolni, hogy mi okozta az emberiség bukását, mik ezek a lények, amik vadásznak a szereplőkre. Végső soron pedig az se megy nekik, hogy bevezetés-tárgyalás-befejezés szakaszokra bontsák a sztorit, és a karakterek jellemfejlődjenek, a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!