Boris Pistroius német védelmi miniszter korábban közölt tervei ellenére szerdán már azt nyilatkozta, hogy a katonai szolgálat nem lehet teljesen önkéntes – írja a portfolio.hu.
Ahogyan arról az Index is beszámolt, berlini katonai szakértők a német médiában kiszivárogtatták a védelmi minisztérium elképzeléseit, többek között azt, hogy Németországban minden 18 éves számára bevezethetik a sorkötelezettséget, a férfiakat és nőket egyaránt be lehetne hívni, hogy növeljék a fegyveres erők létszámát. A német kormány, közte Olaf Scholz német kancellárral nem támogatja Boris Pistorius védelmi miniszter irányát. Másik két forgatókönyvről is tárgyalnak, amelyek kevésbé agresszív toborzást tennének lehetővé.
Boris Pistorius – aki a felmérések szerint az ország egyik legnépszerűbb politikusa – korábban „hibának” nevezte a sorkötelezettség felfüggesztéséről szóló döntést. A sorkötelezettség esetleges újbóli bevezetésére azért kerülhet sor, mert Németország elöregedő társadalma miatt a nyugdíjba vonuló katonák száma meghaladja a helyükre jelentkező újoncokét, legalább húszezer katonára lenne szükség az országban.
A szociáldemokrata politikus a Der Spiegel hétfői cikke szerint prezentálta a Bundeswehr létszámhiányának megoldásáról szóló új koncepcióját Németország Szociáldemokrata Pártjának elnöksége előtt, amelyben nem esett szó kötelező sorkatonai szolgálatról. A 45 perces megbeszélésen egy tisztán önkéntes modellről volt szó, amelyben a fiatalokat különböző ösztönzőkkel toboroznák a hadseregbe.
Szerdán a miniszter a Zeit Online-nak már úgy fogalmazott, hogy teljesen kötelezettség nélkül nem fog menni. A hírportál információ szerint a sajtónak csak az önkéntességről szóló részletek szivárogtak ki, azonban a német védelmi miniszter használta a „kötelezettség” szót is, azonban az egyik résztvevő beszámolója szerint ezt „kevés helyeslés és sok ellenállás” fogadta.
A korábbi sajtójelentésekkel szemben a védelmi miniszter koncepciója a svédországi modellhez hasonlóan az önkéntesség és a kötelezettség egyfajta keverékét tartalmazná.
A tárcavezető hozzátette, hogy jelenleg olyan szabályozáson dolgoznak, ami lehetővé teszi, hogy fiatalokat akaratuk ellenére is behívjanak. A szelektív információkiszivárogtatás célja a lap szerint az lehetett, hogy a kötelező szolgálatra vonatkozó miniszteri elképzelések ne találjanak meghallgatásra, ugyanis a kérdés nagyon vitatott a szociáldemokrata párton belül, sokaknak Pistorius egész megközelítése nem tetszik.
A német védelmi miniszter részletesen ismertette tervét
Boris Pistorius a Zeit Online-nak részletesen ismertette elképzeléseit. Tervei szerint a fiatal férfiak és nők egy kérdőívet kapnának, amelyen fizikai állapotukról, egészségükről és a katonai […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!