Cseke Eszter és S. Takács András, az On the Spot alkotói hét éven át, öt országban követték főszereplőjük gyógyulását a rákból a kemoterápiától a pszichedelikus pszichoterápiáig a tőlük megszokott módszerrel: csak ketten, két kis kamerával, megdöbbentően közelről – szinte még az oxigénterápiás zsákba is a főszereplő mellé „bújhat” a néző.
A hatrészes sorozat a világ egyik legexkluzívabb privát szigetén játszódik, ahol Angelina Jolie-tól David Beckhamig korunk legnagyobb sztárjai nyaralnak. Elképesztő képeket látunk a kristálytiszta vízről, hajókról, az óceán élőlényeiről. A vendégek, akikre hétről hétre más-más Michelin-csillagos séf főz, elbújhatnak a világ elől – a nézőnek nem lehet kétsége afelől, hogy a földi paradicsomban jár.
Megrázó üzenet
A sorozat főszereplője a szigethotel alapítója, Sonu, aki a sorozat kezdetén már 25 éve látja vendégül a világ leggazdagabb családjait a wellness és a longevity bűvöletében. Büszke rá, hogy a különleges szolgáltatásokat nyújtó szállodája elnyerte a turizmus-vendéglátás Oscarját, közelről figyelhetjük, amint a feleségével közösen élvezik a munkájuk gyümölcsét, a vendégek társaságát, a szigeten uralkodó általános boldogságot és megelégedettséget. Sonun persze már ekkor láthatjuk, hogy nem igazán tud lazítani: állandóan észrevesz valami kis kijavítandó részletet, folyton azon töri a fejét, mit lehet még fejleszteni, és
szinte mindig nyitva van előtte a laptop, a fülén pedig ott lóg a telefon.
Nem sokkal később ugyanígy látjuk őt, laptoppal, telefonnal, pedig már infúzió csöpög a karjába, és a háttér nem a vakítóan kék óceán, hanem a kórházi szoba. Mert egyszer csak történik valami, ami megakasztja jól működő gépezetet, valami, amire így emlékeznek vissza az On The Spot alkotói:
Hét évvel ezelőtt megrázó üzenetet kaptunk a világ legexkluzívabb privát szigetének tulajdonosától. Sonu évekkel korábban interjúalanyunk volt, az emailben pedig arról írt, hogy végstádiumú rákkal diagnosztizálták. A hír derült égből villámcsapásként érte őt is, minket is.
Kevesen éltek nála tisztább környezetben, az Indiai-óceán közepén, ahová a világ legnagyobb sztárjai kifejezetten azért jártak, hogy hetekig mezítláb legyenek, a veteményesben termelt zöldségekből készült ételeket egyék, vagyis luxuskörülmények között és egészségesen nyaraljanak a Föld egyik legszebb trópusi szigetén.”

Újra és újra kiújuló betegség
Ebbe az idilli élethelyzetbe érkezett a végzetes diagnózis. Sonu, a sziget ura biztos volt benne, hogy gyorsan meggyógyul, mert ha valakinek sikerülni fog, akkor az ő: korlátlan erőforrások és elképesztő kapcsolatrendszer birtokában, a világ legjobb orvosaival vághatott bele ebbe az újabb „kalandba”, amiről szemmel láthatóan úgy gondolta, hogy csak valami múló epizód lesz az életében. A tőle megszokott lendülettel állt – ült, feküdt – az újabb és újabb vizsgálatok, kezelések elé, mint aki biztos benne, hogy ha mindent belead – mozog, egészségesen táplálkozik, válaszolgat a pszichológus kérdésire –, akkor meggyógyul.
Nem így történt.
A rák háromszor tért vissza, és mivel valóban a világ legjobb kezeléseit kapta, háromszor meg is gyógyult belőle, de eljött a pont, amikor végre felfogta azt, amit a körülötte lévő segítők, gyógyítók mondtak, és meghallotta a valód üzenetet. Ekkor – nagyon nehezen – elfogadta, hogy a küzdelemhez a világ minden pénze sem lesz elég, és akkor nyeri meg az életet, ha mindent elveszít.
Hiába zajlanak méregdrága kutatások, és hiába fejlődik évről évre az orvostudomány, a rákról még ma is alig tudunk valamit. Fogalmunk sincs, kit támad meg, hogyan fejlődik, ki és miért gyógyul ki belőle. Sonu eleinte a számára legmegfelelőbb klinikákra utazik szerte a világban, később külön klinikát épít a saját szigetén, ahova nyugati és keleti orvosok költöznek be, köztük a hagyományos kínai gyógyászat és az indiai Ájurvéda képviselői is. A betegség azonban újra és újra kiújul, ráadásul a rák ötödik évében Sonu lehetetlen pénzügyi helyzetbe kerül.
Mentális és fizikai egészség
Hogy végül mitől gyógyul meg Sonu, azt a néző úgy rakhatja össze, hogy az a momentum emelkedjen ki a történetből, ami számára talán a legtöbb üzenettel bír. Sonunak csodálatos családja volt – ja, hogy az anyja mondott egyszer egy olyan mondatot, amitől a sikeres vezetőt időnként úgy látjuk, mint egy megfelelési kényszerrel küzdő kisgyereket? Kidolgozza a belét, mindent megtesz, hogy a sziget és a befektetők sikeresek legyenek, de ha ő kerül bajba, könnyedén átlépnek rajta?
Boldogan él a feleségével, de a legfontosabb döntését fél elmondani neki?
A hatrészes sorozat lett Cseke Eszter és S. Takács András eddigi szakmai életének messze legnehezebb és egyben leginspirálóbb munkája. Kíváncsiak voltunk a film születésének körülményeire, ezért megkerestük az alkotókat, hogy megkérdezzük: a Sonu-sorozat beleilleszkedik-e abba a koncepcióba, amit egy ideje látunk tőlük, hogy a filmjeikben, illetve az általuk kiadott <a href="//index.hu/belfold/2026/01/30/konyv-ajanlo-egeszseg-tudomany-orvoslas-gyogyulas-kutatas-idegrendszer-immunrendszer-bolygoideg-oknyomozas/" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2026/03/06/sonu-egy-gyogyulas-tortenete-sorozat-on-the-spot-rtl-/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!