Komoly vitát váltott ki Miriam Margolyes véleménye az online térben. A színésznő, aki a Harry Potter-filmek Bimba professzorát alakította, még március közepén adott interjút, amiben arról beszélt, a franchise eredetileg gyerekeknek szól, a felnőtt rajongóknak pedig meg kéne tanulniuk túllépni rajta.
Megszólalásai teljes népharagot váltottak ki, ugyanis a fanoknak szemlátomást más a véleménye. Legtöbben úgy vélik, Margolyes nem értette meg a Harry Potter világának „varázslatos” üzenetét, és csupán a pénz érdekelte, amikor elvállalta a szerepet. Még a sorozat más színészei is kritikusan viszonyultak a művésznő kijelentéseihez.
Amikor az emberek azt mondják, hogy »Harry Potter témájú esküvőt tartunk«, nem tudok másra gondolni, mint hogy »úr isten, mi lesz az első együtt töltött éjszakájukon?«. Nem is akarok egyáltalán belegondolni sem
– fogalmazott a színésznő. Hozzátette:
A Harry Potter csodálatos. Nagyon hálás vagyok érte, de vége van.
Az interjúban arról is beszélt, hogy a rajongóknak „fel kéne nőniük”, és „túl kéne lépni” ezen. Az első könyv 25 éve jelent meg – amely gyerekeknek íródott –, az utolsó film pedig 12 éve, de a fanok továbbra sem tudták elengedni. Szerinte az emberek megrekedtek ebben, és „aggódik a Harry Potter rajongókért”, mert szerinte ez nem egészséges.
Vele vagy ellene
Persze kijelentései azonnal felbolygatták az online teret. Noha J. K. Rowling folyamatos harcai, meg a különféle adaptációk miatt […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2024/03/29/harry-potter-miriam-margolyes-rajongo/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!