Krisztus, a béke királya, ma is azt kiáltja keresztjéről: tegyétek le a fegyvert, emlékezzetek, hogy testvérek vagytok – mondta XIV. Leó pápa a Szent Péter téren bemutatott virágvasárnapi misén, amellyel megnyitotta a húsvéti nagyhetet.
A szertartás a Szent Péter tér közepén álló obeliszknél kezdődött, ahol XIV. Leó megáldotta a Jézus jeruzsálemi bevonulását jelképező olajfaágakat és pálmaleveleket. Ezeket tartották kézben bíborosok, püspökök, az egyház más tagjai és a hívők is.
A Szent Péter-bazilika előtti szabadtéri oltárnál mondott homíliájában az egyházfő Jézusról mint a béke királyáról beszélt, hangoztatva: míg ő kereszthalálra készül, mások háborút készítenek elő, míg ő kitart a békességben, másokat az erőszak uralja, míg ő vigaszt nyújt az emberiségnek, mások botokat és kardokat ragadnak.

„Emlékezzetek, hogy testvérek vagytok!”
Jézus átöleli az emberiség történetének minden korában és minden helyszínén emelt kereszteket: meglátjuk benne a keresztre feszítetteket, sebeiben a mai emberek sérüléseit, kiáltásában a most szenvedők sírását, azokét, akik elveszítették a reményt, betegek, magányosak, erőszak vagy háború áldozatai – mondta XIV. Leó.
Krisztus, a béke királya, még mindig azt kiáltja keresztjéről: Isten szeretet! Legyetek irgalmasok! Tegyétek le a fegyvert, emlékezzetek, hogy testvérek vagytok!
– hangsúlyozta a katolikus egyházfő.
A mise után, az Úrangyala-imádság előtt mondott beszédében a pápa megemlékezett a közel-keleti […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/03/29/xiv-leo-papa-viragvasarnap-husvet-mise/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!