A pekingi találkozó Kína és Tajvan között egy évtizede az első kapcsolatfelvétel, ugyanis a két ország megszakította a magas szintű kommunikációt 2016-ban, mert Caj Ing-ven – a jelenleg is kormányon levő Demokratikus Haladás Párt elnöke – nem támogatta az „egységes kínai nemzet” koncepciót − olvasható a BBC-n.
Az ellenzéki Cseng a hét elején érkezett Kínába, és felkeresett több várost is. Cseng számára természetes dolog kínainak vallani magát, ami ellentétben áll a tajvani általános felfogással. A Demokratikus Haladás Pártja is bírálta Cseng Li-vunt kínai útja miatt. A találkozón Cseng kijelentette, hogy Tajvan nem lehet válsággóc, és a békét fenn kell fenntartani a szoros mindkét oldalán, a kínaiak és a tajvaniak együttműködésével − írja a The Guardian.
A Kínai parlamentben Hszi azt mondta, hogy manapság a világ korántsem békés, ám a béke annál értékesebb.
Ezzel szemben Hszi Tajvant Kína saját területének tekinti, és a sziget hovatartozása heves vitákat okoz az ottani helyi képviselők és Peking között. Hszi továbbá azt is mondta, hogy a találkozó célja a béke és a stabilitás fenntartása, valamint a szoros túloldalán élőkkel a kapcsolatok fejlesztése. Kína készen áll a párbeszédre, és tovább erősítené kapcsolatait különböző tajvani pártokkal, mint például a KMT-vel, de csak azzal a feltétellel, ha az ellenzi Tajvan függetlenségét. A kínai elnök azt is hozzátette, hogy
a szoros két oldalán élő kínaiak mindannyian a békét részesítik előnyben.
Peking azonban nem hajlandó a kommunikációra Lai Csing-te tajvani elnökkel, mert az államfő fenn akarja tartani a jelenlegi status quot Tajvanon.
Cseng szerint a tajvaniaknak el kell fogadni, hogy a háborút és a tragédiákat csak az 1992-es konszenzussal és Tajvan függetlenségének ellenzésével lehet elkerülni, ez az egyetlen módja a béketeremtésnek. Sokkal nagyobb kockázatot jelent Tajpej számára a Demokratikus Haladás Pártjának mostani feszült […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/04/11/kina-tajvan-ellenzek-kinai-kommunista-part-kuomintang-parbeszed/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!