Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Vlagyimir Putyin orosz elnök soha nem számított arra, hogy 18 hónap múlva egy komoly háború közepén találja magát Ukrajnában. A korábbi konfliktusokat, például a Transznyisztriai „köztársaságban” és Georgiában elégedetten hagyta elmérgesedni. Az ukrajnai háború azonban túl nagy és túl fontos: nem tud olyan típusú befagyasztott konfliktust létrehozni, mint amilyen a posztszovjet világ számos részén fennáll. Putyin stratégiája az elkövetkező hónapokban valószínűleg nem az lesz, hogy ugyanazt akarja, csak erőszakosabban – a status quo nem vonzó és nem fenntartható számára. Ahogy a közelgő télre tekint, azon gondolkodik, hogyan vethetne véget a háborúnak az ő feltételei szerint – írja a Foreign Affairs hasábjain Daniel Baer, a Carnegie Endowment for International Peace politikai kutatásért felelős alelnöke és Európa Programjának igazgatója, aki 2013 és 2017 között az Egyesült Államok nagykövete volt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnél.
Ezt nem teheti meg egyszerűen azzal, hogy több katonát és fegyvert küld a frontvonalra –mindkettőből korlátozottak a tartalékai. Ehelyett újból lehetőségeket fog keresni arra, hogy a frontvonalakon kívül okozzon fájdalmat Ukrajnának. És mivel megközelítése valószínűleg még brutálisabbá válik, Ukrajnának és nemzetközi partnereinek készen kell állniuk. Azok, akik támogatják Ukrajnát és használni akarják a nemzetközi jog eszközeit, megtalálhatják a módját annak, hogyan bővíthetik a játékteret, és hogyan gyakorolhatnak nagyobb nyomást Putyinra.
A lélek csatatere
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyik feltűnő tulajdonsága, hogy megértette, a háború megnyerése nem csak abból áll, hogy elegendő fegyverrel és katonával rendelkezzen, és hogy irányítsák az utánpótlási vonalakat, továbbá nem csak a katonai stratégiáról és taktikáról szól. Zelenszkij nyugaton sokakat Winston Churchillre emlékeztet, mert – akárcsak a brit miniszterelnök a második világháború idején – ő is megérti, hogy a háborúhoz a nemzet lelkéről is gondolkodni kell. Egy háborús vezetőnek, különösen egy, a nemzet fennmaradásáért vívott háborúban, egyszerre kell tábornoknak és főpapnak lennie.
A nemzetnek ez az egyszerre világi és spirituális megőrzése megköveteli a köznapi értelemben vett morál erősítését, de a közös identitás és a céltudatosság mélyebb elemeire való támaszkodást is a borzalmakkal és csapásokkal szemben – azt a fajta egyéni és kollektív hitet, amely kvázi vallásos módon arra ösztönzi az embereket, hogy hitet tegyenek: higgyenek a jelenlegi helyzetük enyhítésének lehetőségében és abban, hogy képesek tenni érte, még akkor is, ha nem látják a jobb jövőbe vezető hihető utat.
A háború kezdetén úgy tűnt, hogy az idő, mint mindig, Putyin oldalán áll.
Még azok a kevesek is, akik nem gondolták, hogy Oroszország gyorsan megfutamítja az ukrán erőket, mégis inkább azt jósolták volna, hogy a katonai patthelyzetben Putyin hosszú távra rendezkedik be. Addig fárasztaná az ukránokat a csatatéren, ameddig csak szükséges, arra számítva, hogy a Nyugat elveszíti elszántságát, Ukrajna pedig erejét és reményét.
Az orosz elnök tervezett villámháborújának keresztbe tett, hogy sem ő, de még a szakértők jelentős része sem számított arra, hogy a Nyugat ennyire egységesen fog kiállni Ukrajna mellett. Példátlan módon a katonai kérdésekben erősen megosztott Európai Unió közös lőszerbeszerzésre szánta el magát. Májusban a tagállamok vállalták, hogy az elkövetkezendő 12 hónapban összesen egymillió 155 mm-es tüzérségi lőszert adnak át Ukrajnának. A közösség a gyártási kapacitásokat is növeli, holott a hidegháború vége óta pont a fegyverzetcsökkentés kérdése állt a középpontban. De az európai támogatásnál még fontosabb az Egyesült Államok pénzügyi beavatkozása az ukránok oldalán, akik a háború kezdete óta jelentős összegekkel támogatták a megszállók […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
