Újonnan nem csak katonazöld színű felsőrészek találhatók meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ruhatárában, feltűntek a fekete ingek, pulóverek és pólók is. A változás persze nem csak az internet népének, de az orosz médiának is feltűnt, amely azt találgatja, ez az ellenoffenzíva végének a jele, vagy gyász annak sikertelensége miatt.
Vlagyimir Zsarihin orosz politológus a helyi médiának ezzel összefüggésben arról beszélt, hogy „elsőre elég ötletesnek tűnt” a militarista stílus, egy idő után azonban „ez a kép mindenkit untatott, és kezdett színpadi jelmeznek tűnni”.
Úgy tűnik, hogy most a stylistjai úgy döntöttek, hogy fokozatosan áttérnek egy hagyományosabb polgári formára
– vélekedett.
Itt a válasz
Valóban újkeletű dologról beszélünk, amikor rácsodálkozunk Zelenszkij fekete pólórája? Erre a kérdésre az ukrán elnök közösségi oldalán megosztott bejegyzéseit átböngészve kapunk választ, ami röviden: nem.
Az ukrán elnök Telegram-csatornáján megosztott bejegyzéseit az év elejéig végignézve ki lehet jelenteni, hogy már jó ideje visel feketét is Volodimir Zelenszkij. Idén először január 3-án.
Az a feltételezés tehát, hogy az ellentámadás sikertelenségét szimbolizálná a színválasztás, meg is bukott.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!