A Dr. Horváth Lóránt Ügyvédi Iroda közölte: az Oschadbank és hét ukrán állampolgár képviseletében a Központi Nyomozó Főügyészség előtt feljelentést tettek ismeretlen tettes(ek) ellen hivatali visszaélés és terrorcselekmény bűntetteinek gyanúja miatt a Magyarországon feltartóztatott ukrán pénzszállítók ügyében.
Felidézték: az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága pénzmosás gyanúja miatt folytat nyomozást, de a jogi képviselet arra hívta fel a figyelmet, hogy a vagyon kormányrendelettel került lefoglalásra, azelőtt a NAV lefoglalást nem foganatosított. A feljelentés szerint a Terrorelhárítási Központ az intézkedéskor nem közölt jegyzőkönyvet, leltárt vagy határozatot az érintett pénzintézettel. A feljelentésben az szerepel, hogy
a 2026. március 5-én 15:00 órakor történt birtokbavétel és a későbbiekben hivatkozott kormányrendeleti lefoglalás közötti időszakban a vagyon feletti hatósági rendelkezés jogalapja nem volt tisztázott.
A jogi álláspont szerint ebben az időszakban a vagyon hatósági kontroll alá került, de az eljárási garanciák és jogalap nem volt egyértelműen meghatározva, ami az érintettek számára joghátrányt okozhatott. A közlemény kitér arra is, hogy a hivatali visszaélés gyanúja a hatósági jogkör gyakorlásának módjával összefüggésben merül fel, különösen a több napos időszak alatt, amikor a vagyon feletti rendelkezés jogi keretei nem voltak tisztázottak.
A kiutasított pénzszállítók ügyében is lépéseket tettek
A dokumentum szerint az ügy vizsgálata során nemcsak az intézkedést végrehajtó személyek, hanem a döntéshozatali láncolat egésze is érintett lehet. A feljelentésben hivatkoznak Lázár János építési és közlekedési miniszter nyilvános kijelentésére is, amely szerint „a pénzt vissza nem adjuk nekik, a pénz egyelőre itt marad”. A jogi képviselet értelmezése szerint ez a kijelentés arra utalhat, hogy
a vagyon visszatartása nem csak büntetőeljárási intézkedésként történt, hanem más, állami döntéshozatali szinten is megalapozott lehetett.
A pénzszállítást végző 7 ukrán állampolgár ügyében jogellenes fogvatartás és hivatali visszaélés gyanúja miatt tettek feljelentést, a felperesek állítása szerint a kiutasítás során súlyos eljárási hiányosságok történtek: a hatóság a kiutasító határozatot a kitoloncolás után közölte, nem biztosítva a felperesek számára a jegyzőkönyvek, valamint az eljárás során keletkezett dokumentumok megismerését. Jogi képviselőt nem engedtek be, és a tolmács biztosítása is a felperesek hozzájárulása nélkül történt – állítják a felperesek, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/03/17/feljelentes-oschadbank-ukran-penzszallitok-nav-tek-kiutasitas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!