Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A Biden-kormányzat többszöri figyelmeztetése és a széles körben elterjedt bizonyítékok ellenére, amelyek szerint Moszkva csapatai Ukrajna határainál gyülekeznek, nehéz volt elfogadni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök megpróbálná meghódítani Európa legnagyobb államát. „Nem fog eszkalációt kezdeményezni” − mondta Emmanuel Macron francia elnök február 8-án, mindössze 16 nappal az invázió előtt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is meglepődött, január végén azt mondta, hogy Biden állítása a közelgő invázióról egyszerűen „pánikkeltés”. A német kormány annyira meg volt győződve arról, hogy Oroszország nem fog támadni, hogy a hírszerzés vezető tisztviselője a háború kitörésének napján Kijevben tartózkodott, és német biztonsági embereknek kellett őt kimenekíteniük − írja a Foreign Affairs hasábjain Keren Yahli-Milo, a Columbia Egyetem külpolitikai karának dékánja és Laura Resnick Samotin, a Columbia Egyetem politikatudományi tanszékének docense.
A szakértők felhívták a figyelmet arra:
Az ukrajnai invázió nem az első eset, amikor a megtámadott ország tisztviselői nem hitték el, hogy a szomszédos autokrata állam lecsaphat.
1973-ban az izraeli döntéshozók arra hivatkozva utasították el azokat a jelentéseket, amelyek szerint Anvar Szadat egyiptomi elnök támadást tervez a Sínai-félszigeten, hogy légiereje nem tud mélyen a vonalaik mögött csapást mérni. 1979-ben Jimmy Carter amerikai elnök nem hitt Teng Hsziao-ping kínai vezető figyelmeztetésének, miszerint Kína esetleg megtámadja Vietnamot, mert Teng kijelentése nem illeszkedett Carter világképébe. És amíg az 1991-es kuvaiti iraki invázió ténylegesen meg nem kezdődött, az Egyesült Államok meg volt győződve arról, hogy Szaddám Huszein elnök nem fog támadni, annak ellenére, hogy a tények a helyszínen mást mutattak.
Észszerűség és valóság
Van oka annak, hogy a tisztviselők nem látják előre a külföldi provokációkat. A politikai döntéshozók és az elemzők általában a „racionális szereplők modelljét” használják előrejelzések készítésére. A modell a nevéhez híven azt feltételezi, hogy a politikai döntéshozók racionálisan fognak cselekedni. Azt jósolja, hogy a vezetők meghatározott célokat fognak követni, miután gondosan összeszedték az összes rendelkezésre álló információt, és mérlegelték a különböző intézkedések költségeit. Az emberek azonban hajlamosak hibázni, ezért ez a modell csak korlátozottan használható a kormányok cselekedeteinek előrejelzéséhez. Különösen gyenge az autokraták viselkedésének előrejelzésében, akik belföldi visszahatás nélkül is követhetnek logikátlan elképzeléseket.
Ez a felismerés fontos következményekkel jár arra nézve, hogy az Egyesült Államok és más demokráciák miként gondolkodnak arról, hogyan szálljanak szembe ellenfeleikkel. Különösen fontos a döntéshozók számára, akik Peking Tajvanról szóló terveit próbálják bejósolni. Nem valószínű, hogy Kína rendelkezik a sziget elfoglalásához szükséges katonai képességekkel, ami a történelem legnagyobb kétéltű hadműveletének végrehajtását igényelné.
Ennek eredményeként a legtöbb elemző hajlamos úgy vélekedni, hogy egy invázió a közeljövőben valószínűtlen. Ez a gondolkodásmód azonban feltételezi, hogy Hszi Csin-ping kínai vezető tudja, hogy Tajvan elfoglalása és megtartása lehetetlen lenne rendkívül magas ár megfizetése nélkül.
Más szóval: azt feltételezi, hogy a kínai elnök racionális szereplő, miközben a valóságban nem biztos, hogy az.
Könnyű belátni, hogy az elemzők miért vonzódnak a racionális szereplők modelljéhez. Amit az államok tesznek egymással, annak óriási következményei lehetnek emberek milliói számára. A vezetők döntései a nemzetközi rendszer általános […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!