A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Külgazdasági Értekezlet nyitórendezvényén arról számolt be beszédében, hogy néhány éven belül kétszer is a feje tetejére állt a világgazdaság, amitől egyetlen szereplő sem függetleníthette magát, így mindent újra kellett tervezni.
Mindenki érintett ebben, s különösen az olyan országok, mint Magyarország, amely a világgazdaságba egy különösen mélyen beágyazódott gazdaság – figyelmeztetett.
Rámutatott, hogy hazánk nem tartozik a legnagyobb országok közé, nincsenek jelentős energiaforrásai, a gazdasági teljesítményt alapvetően az export határozza meg, ezért a magyar külpolitika egyik legfőbb feladata a külgazdasági teljesítmény folyamatos növelése, annak elősegítése, hogy a hazai cégek minél több piacon jelen lehessenek.
Ebből a szempontból, én azt gondolom, hogy a magyar külpolitikai és külgazdasági intézményrendszer jól vizsgázott – szögezte le.
Elmondta, célként tűzték ki, hogy 2018-hoz képest 2030-ra 50 százalékkal emeljék a nemzetközi piacokon versenyképes, hazai tulajdonú cégek számát, ezért összegyűjtötték azokat, amelyek egyfajta zászlóshajó feladatot tudnak betölteni, ez lett a Kiemelt Exportőr Partnerségi Program (KEPP).
Szijjártó Péter azt is mondta, hogy külképviseletek továbbra is minden létező támogatást megadnak azoknak a vállalatoknak, amelyek az adott ország piacán képesek versenyképes termékekkel, szolgáltatásokkal megjelenni, ami különösen fontos napjainkban, amikor a világgazdaság vártnál lassabb bővülése miatt még élesebb lett a verseny.
A 2019-ben elindult, anyagi támogatást nem tartalmazó KEPP-hez eddig negyvenhat cég csatlakozott, miután reggel aláírták a megállapodást a H2O Konzorciummal, a HWTC Hungarian Water Technology Corporation Kft.-vel, a Marton Genetics cégcsoporttal, a Pureco-Tradeland Kft.-vel, a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt.-vel és a Renner Kereskedelmi-Szolgáltató Bt.-vel.
A frissen csatlakozott hat társaság olyan, a világgazdaság szempontjából meghatározó, az emberiség égető problémáira válaszokat kereső iparágakat képvisel, amelyekben a hazai technológia a globális élvonalban van: ez a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság és az elektromos autóipar – tájékoztatott Szijjártó Péter.
Forrás:
https://www.origo.hu/gazdasag/20230704-szijjarto-peter-exportteljesitmeny-magyar-gazdasag.html
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!