Az OTP Bank 2020 vége óta tárgyalt az üzbég kormánnyal az üzbég bankszektor privatizációjában való részvétel lehetőségeiről. A felek 2022 decemberében Taskentben aláírták az ország ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójáról, az Ipoteka Bankról szóló adásvételi szerződést, amelynek értelmében az OTP Bank két lépésben megvásárolja az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 100 százalékát (körülbelül 98 százalékos részesedés). Ma az első pénzügyi tranzakció sikeresen lezárult, ezzel az OTP Bank tulajdonába került az Ipoteka Bank részvényeinek 73,71 százaléka.Emellett az OTP Bank közvetett tulajdonába kerültek az Ipoteka Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalatai, a pénzügyi lízinggel foglalkozó Ipoteka Leasing és a biztosítási szolgáltatásokat nyújtó Imkon-Sugurta. Az OTP Bankkal együttműködve az International Financial Corporation (IFC) továbbra is finanszírozási és fejlesztési támogatást nyújt az Ipoteka Banknak.
„Várakozással tekintünk azok elé a lehetőségek elé, amelyeket az OTP Csoport hozhat a bank ügyfelei, munkatársai és más érdekelt felek életébe. 2019-től az Ipoteka Bank folyamatos átalakuláson ment keresztül, aminek eredményeképpen képes volt stabilan növekedni és erős piaci pozíciót elérni a helyi bankok körében. Ez az akvizíció egy új jelentős mérföldkő a történetünkben, és nincs kétségem afelől, hogy az OTP Csoport tagjaként még magasabb színvonalú ügyfélkiszolgálást nyújthatunk, az új digitális technológiák, termékek és vezetői szakértelem révén pedig piacvezető pozícióra törekszünk a bankszektorban” – mondta Elyor Inomjonov, az Ipoteka Bank Igazgatóságának elnöke.
A tranzakció lezárásával a következő cél a sikeres és gördülékeny integráció, amely a mai nappal kezdődik: az OTP Csoport és az Ipoteka Bank alaposan megvizsgálja az üzleti működés, a hálózatok, a rendszerek, a termékek és az innováció különböző aspektusait annak érdekében, hogy új lehetőségeket kínáljon az ügyfeleknek, a munkavállalóknak és a partnereknek egyaránt. Az Ipoteka Bank ügyfeleinek a tulajdonosváltással kapcsolatban nincsen dolguk, az integrációs folyamathoz kapcsolódó változásokról folyamatos tájékoztatást kapnak.
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!