Hatalmasat robbantak a bérek, februárról márciusra közel 80 ezerrel nőtt azoknak a száma, akik nettó 500 ezer forint felett kerestek – derült ki az adatokból, amit az Index kérésére átnyújtott a KSH.
A teljes munkaidőben foglalkoztatott magyarok 18,2 százaléka, azaz majdnem minden ötödik munkavállaló nettó félmillió forint felett keres.
Ez az arány februárban még csak 15,8 százalék volt, innen növekedett jelentősen 2,4 százalékponttal márciusra.
A statisztikai hivatal adatai alapján márciusban 3 185 705 magyar ember állt teljes foglalkoztatásban, akik közül 581 291-en kerestek nettó félmillió forint felett, azaz a munkavállalók 18,2 százaléka. Februárban még „csak” 503 430 dolgozó lépte át a félmilliós kereseti határt, tehát egy hónap alatt 77 861-gyel nőtt a számuk. A teljes foglalkoztatásban állók száma is nőtt, februárról márciusra 6803 fővel.

Többségben a nettó 200 alatt keresők
A képet árnyalja, hogy a fenti táblázat tanulsága szerint többen keresnek nettó 200 ezer forint alatt, mint akik 500 ezer felett – a márciusi adatok alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatottak 19,8 százaléka.
Amíg idén februárban még 676 662 ember dolgozott nettó 200 ezernél kevesebbért, addig márciusban ez a szám 631 515-re csökkent.
Pozitív fejlemény, hogy februárról márciusra 45 ezer fővel csökkent azoknak a száma, akik nettó 200 ezer forint alatt keresnek.
Ez egy másfél százalékpontos elmozdulás a kedvező, magasabb keresetek irányába. A táblázatban lévő 3 millió feletti teljes munkaidőben foglalkoztatott száma áprilisban tovább […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2023/06/07/berek-munka-jovedelem-netto-felmillio-ksh/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!