Míg tavaly a szárazság okozott nagy kihívást, addig idén egyebek miatt aggódhatnak a borászok. „Érdekes évjáraton vagyunk túl, mivel nagyon hűvös volt a tavasz, a májust esős időszakok jellemezték, ami vontatottabb hajtásnövekedést okozott a különböző borvidékeken, és Medárdot követően a párás légkör kedvezett a gombás betegségeknek, ami miatt több borvidéken terméskieséssel lehet számolni” – osztotta meg az Index érdeklődésére a HNT főtitkára.
Október második hetére a szüret dandárja le fog zajlani, az idei évjárat leginkább 2014-hez hasonlítható, de a szüretelt szőlő minőségét a nyár végi, ősz eleji időjárás alapvetően befolyásolja.
Brazsil Dávid elmondta, az elmúlt öt évben átlagosan 2,5-2,6 millió hektoliter volt az ország bortermelése. A belső fogyasztás átrendeződése miatt a nyugati versenytársakhoz hasonlóan az export aránya 50 százalékra emelkedett, 1-1,4 millió hektoliter körül mozog a kiviteli piacon történő értékesítés mennyisége. Nagyrészt lédig, tehát kamionos kiszerelésben történik az export, amelynek felét Szlovákiába és Csehországba szállítják, jellemzően 50 eurócent alatt. A piacon egyébként hatalmas a verseny, az exportátlagár 0,95-1,05 euró körül mozog.
Az ágazat az államkasszához leginkább az áfán keresztül járul hozzá. Átlagosan egy palack bor kiskereskedelmi forgalomban 1000-1200 forint körül kapható, ennek alapján palackonként az áfatartalom durván 250 forintot tesz ki. A bor mentesül a népegészségügyi termékadó alól, a termék után nem kell fizetni jövedéki adót, a pezsgő után viszont igen, amelynek mértéke más országokhoz hasonlóan egy 0,75 literes palacknál 135 forint.
Jön a boralátét-bevallás
A termelési értékét az ágazatnak nem könnyű megbecsülni, de a jövedelemtermelő képessége legfeljebb 20–25 milliárd forint közötti összeget tesz ki évente. A HNT számítása szerint az első EPR-díjtétel már kétszeresével vette volna vissza az egyébként üvegpalackhiánnyal küzdő szektor jövedelemtermelő képességét.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban korábban kiemelte:
új hulladékgazdálkodási rendszert vezettünk be, de a magyar borászok helyzetét rendezni kell, mert nagy versenyhátrányba kerülnének.
Nem emelkednek a magyar borászok terhei, a kormány döntése szerint a régi termékdíjjal azonos mértékűre csökken a borosüvegek után a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) keretében fizetendő összeg – ezt július közepén jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Arról, hogy az ágazat ezt hogyan tudta kiharcolni, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára az Index érdeklődésére azt osztotta meg, hogy a kormányzattal van egy hosszú időre visszanyúló és azonos értékrendre épülő kiemelt partneri viszonyuk. Ezt 2010-ben a Borászok 12 pontjával fektették le a felek, amiben már szerepelt a környezetvédelmi termékdíj rendszerének a felülvizsgálata, ugyanakkor ez tolódott az EPR rendszerének a bevezetése miatt. A háttérben a HNT már tanulmányozta a külföldi (spanyol, francia, német, olasz) példákat, ahol a borászatokra egységes könnyített elszámolási, bevallási és díjtételrendszer vonatkozik.
Ugyanis a csomagolási egység nem maga az üvegpalack, hanem magába foglalja a záróeszközt és a címkéket is.
A HNT múlt héten egyeztetett az Energiaügyi Minisztériummal és az agrártárcával. A kormány elfogadta az országos köztestület megközelítését, így a francia rendszerhez hasonlóan egy átalányrendszer bevezetése körvonalazódik, amelynek bevallása egyszerűsített formában történik majd termékkategóriának megfelelően negyedévente. „Lényegében ez lesz a boralátét bevallás, a 2010-ben bevezetett poháralátét-bevallás analógiájára” – ismertette Brazsil Dávid.
Nem lesz itt borpiaci katasztrófa
Az EPR-díjtétellel a főtitkár szerint egyébként számos probléma van, ugrásszerűen – akár 3,5-szeresére – növekedett volna a korábbi termékdíjhoz képest, egy hónapja lett volna a felkészülésre az ágazatnak, amire több, szinte betarthatatlan bürokratikus terheket rótt volna a rendszer. Jelentős hatást gyakorolt volna az ágazat versenyképességére, ha ezt a terhet a borászok […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!