Az MI-Koalíció plenáris ülésén tartott értékelő beszédet Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, aki többek közt arról beszélt, hogy a rövid, egyéves mandátum idejének ellenére is sikerült a szektorban meghatározó döntéseket hozni.
Átfogó kompetenciamérés készült a felsőoktatási, kutatóintézeti és a vállalati környezetről, aminek a célja a kormányzati döntéshozatal megalapozottságának, a döntéselőkészítésnek a támogatása volt.
A most készült felmérés nemcsak pillanatképet ad, hanem később visszamérhetővé is teszi az előrelépést, ami a döntéshozók számára különösen fontos.
A kormánybiztos szerint a gyors reakcióképesség kulcskérdés volt: a technológiai versenyben azok az országok tudnak előnyt szerezni, amelyek képesek időben lépni.
Később ezt a felmérést bemutató szakértő is megerősítette, aki úgy fogalmazott, hogy „gyorsan kellett döntéseket hozni”, mert a nemzetközi környezet nem hagy időt hosszú kivárásra.
Hozzátette: a döntések nem légüres térben születtek, hanem széles körű adatgyűjtés, kérdőívezés, mélyinterjúk és iparági visszajelzések történtek. Ez különösen fontos volt egy olyan területen, ahol a technológia gyorsabban változik, mint a szabályozás vagy az intézményi struktúrák.
A bemutatott adatok szerint a magyar szereplők többsége már elkezdte az MI alkalmazását, de az érettség nagyon eltérő szinten áll. Vannak előremutató példák, de az „ökoszisztéma” egésze még nem mutat egységes képet.
A szakértő által tartott előadás egyik visszatérő gondolata az volt, hogy a gyors döntések önmagukban nem elegendők – azok csak akkor érnek valamit, ha a végrehajtás is követi azokat.
Vannak világszínvonalú területek, de még sok a kihasználatlan potenciál
A prezentáció egyik legfontosabb állítása arra mutatott rá, hogy a 2018 és 2022 közötti időszakban elindított befektetések az akadémiai szektorban jól látható és kézzelfogható eredményeket hoztak. A felmérést bemutató előadó úgy fogalmazott, hogy „versenyképes, szertágazó tudás” jött létre, és bizonyos területeken Magyarország a világ élvonalába tartozik.
A felmérés alapján különösen erős a hazai jelenlét az ipar 4.0, a járműipar, a pénzügyi szolgáltatások és az egészségügyi MI-alkalmazások területén.
Ide tartozik például az önvezető rendszerek fejlesztése, a szenzoradatok feldolgozása vagy az orvosi képalkotás elemzése is.
Ugyanakkor több szektorban – például építőipar, vegyipar – még lemaradás látszik. A felmérés szerint ezekben az iparágakban a kutatások és alkalmazások száma arányaiban alacsonyabb.
Az előadó hangsúlyozta, hogy a probléma nem a tudás hiánya, hanem annak hasznosítása.
Gábor Dénes Egyetem elnöke: egyre nagyobb az igény az MI-alapműveltségre
Dietz Ferenc, a Mesterséges Intelligencia Koalíció Oktatási és Tudatosítási Munkacsoportjának vezetője, a Gábor Dénes Egyetem elnöke az „Oktatási programok és képzések elérhetősége” kerekasztal beszélgetést vezette.
Rávilágított, hogy a felsőoktatási intézmények szerepe meghatározó: nyitott, innovatív, kritikus gondolkodású, problémamegoldó diplomásokat kell a munkaerőpiacra bocsátani, akik már készségszinten használják az MI-t.
Maguknak az intézményeknek az MI-re nem elszigetelt kezdeményezésekkel, hanem átfogó intézményi stratégiával kell reagálni, amely egyszerre fedi le az oktatást, a kutatást, az infrastruktúrát és az üzemeltetést
– mondta, hozzátéve, hogy „az oktatás feladata, hogy új skillekkel rendelkező szakembereket képezzen, de azt is látjuk, hogy nemcsak a fejlesztőket és a programozókat kell megszólítani MI témában, hanem a vállalati felső- és középvezetőket. Nekik is szükségük van edukációra, hogyan lehet az MI használattal gyorsabban, jobban, hatékonyabban dolgozni, miért és hogyan érdemes azt szervezeti szinten bevezetni.”
Úgy látja, hogy egyre nagyobb az igény az úgynevezett MI-alapműveltség meglétére, tudni kell, hogy mi az MI, milyen területeken használható, mit jelent a nyelvi modell, és melyik nyelvi modell mire jó. Ezen felül azzal is tisztában kell lenni, hogyan kell promptolni, hogyan kell ellenőrizni a válaszokat, és milyen kockázatokkal kell számolni.
Mindez szerinte azért is […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!