Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Max Weber német szociológus A tudomány és a politika mint hivatás című kötetében – ami valójában két előadásának a nyomtatott verziója 1917-ből és 1919-ből – írja (Glavina Zsuzsa fordításában), hogy „az uralom belső igazolása, vagyis legitimációs alapja elvileg háromféle”. Max Weber a következő három legitimációs alapot különböztette meg:
- „Tekintélye lehet az »örök tegnapinak«, tehát a megkérdőjelezhetetlen érvényességgel és szokásszerű magatartással szentesített szokáserkölcsnek. Ez a »tradicionális« uralom, melyet a nemzetségfő és a régi típusú patrimoniális fejedelem gyakorolt.”
- „Tekintéllyel bírhat a rendkívüli, személyes kegyelmi adomány (karizma), az egészen személyes odaadás és személyes bizalom valamely egyén kinyilatkoztatásai, hősiessége, vagy más vezéri képességei iránt. Ilyen »karizmatikus« uralmat gyakorol a próféta vagy – a politika terén – a választott hadvezér, a népszavazás révén uralkodó személy, a nagy demagóg és a politikai pártvezető.”
- „Végül létezik olyan uralom, amelynek alapja a »legalitás«, az a hit, hogy a törvényes előírás és a racionális szabályokon nyugvó objektív »kompetencia« érvényesül, vagy az a beállítottság, hogy az előírt kötelességeket teljesíteni kell.”
Cikkünk szempontjából a második pont a releváns. A német szociológus szerint „amikor az emberek meghajolnak a próféta, a hadvezér, a nagy egyházi vagy parlamenti demagóg karizmája előtt, akkor ez annyit jelent, hogy az illetőt személy szerint a belsőleg »elhivatott« vezetőjüknek tekintik, akinek nem a szokáserkölcs vagy előírás miatt engedelmeskednek, hanem azért, mert hisznek benne”.
A politikai karizma azóta is rendszeresen vizsgált téma a politikatudományban. Lapunk szintén foglalkozott már a területtel, például a Vezérdemokráciák a világban című kötet apropóján Körösényi András kutatóprofesszor nyomán arról írtunk, hogy a plebiszciter vezérdemokráciákban, ahol az uralom a karizmatikus vezető rendkívüli képességeibe vetett hitet is jelenti, nem az intézmények, a jogrend vagy a bürokrácia legitimálják a kormányzást, hanem a vezetői innováció, a vízió és maga a vezetői karizma.
„A karizma nem a vezetőben van, hanem a vezető és a követők közötti viszonyban”
„A politikai karizma nem egy velünk született adottság, és nem is pusztán kommunikációs tehetség. A klasszikus meghatározás szerint a karizma egy olyan vezetői forma, amely a követők hitére épül: arra, hogy a vezetőt kivételesnek látják. A mai kutatások ezt továbbviszik, és azt mondják: a karizma nem tulajdonság, hanem kapcsolat. Egy érzelmi viszony, amelyben a követők saját vágyaikat, reményeiket és elvárásaikat vetítik rá a vezetőre” – kezdte lapunk kérdésére Metz Rudolf, akinek egyik kutatási területe a tárgyalt témánk, amellyel bővebben többek között A megosztó vezetők és követőik – Egy kollektív Rorschach-teszt című könyvében foglalkozott.
A kutató szerint ez elsőre szubjektívnek tűnhet, viszont tudományosan jól vizsgálható: „Nem azt mérjük, hogy a vezető »milyen«, hanem azt, hogy az emberek milyennek látják. Közvélemény-kutatásokkal és kommunikációelemzéssel pontosan meg lehet ragadni, hogy egy politikust mennyire tartanak karizmatikusnak, és milyen tulajdonságokat kapcsolnak hozzá.”
Röviden: a karizma nem a vezetőben van, hanem a vezető és a követők közötti viszonyban
– húzta alá Metz Rudolf.
„Magyarországon különösen erős a vezetőkhöz való érzelmi kötődés”
Metz Rudolffal a magyar közélet vezetőközpontúságára is kitértünk. A politikatudós kifejtette: „A magyar politika az elmúlt két évtizedben erősen perszonalizálódott. Ez azt jelenti, hogy egyre inkább vezetőkről, nem pedig pártokról szólnak a választások. A miniszterelnök-jelöltek megítélése kulcsfontosságúvá vált.”
Ez viszont nem egyenlő azzal, létezne egyetlen „ideális” vezetőtípus, amelyre minden magyar választó vágyna. Metz Rudolf a legfontosabb tényezőnek azt nevezte, hogy a választók úgy érezzék, a vezető képviseli őket, sőt a csoport „legjobb megtestesítője”. A politikatudós hangsúlyozta: „Ez alapvetően identitáskérdés. A választók nem egyszerűen programokat választanak, hanem olyan vezetőt keresnek, aki: visszaigazolja az értékeiket, érzelmileg kapcsolódik hozzájuk, képes megküzdeni az ellenfelekkel, és küldetést, irányt ad.”
A kutatásaink azt mutatják, hogy Magyarországon különösen erős a vezetőkhöz való érzelmi kötődés, és ezzel együtt a megosztottság is. Nemzetközi összevetésben is az élmezőnyben vagyunk abban, mennyire eltérően ítélik meg ugyanazt a vezetőt a különböző táborok
– fogalmazott Metz Rudolf, hozzátéve: „Ahogy a tavaly megjelent A Magyar Péter-jelenség című kötetünkben is bemutattuk, a 2025-ös adataink alapján világos, hogy a jelenlegi politikai verseny erősen két vezető köré szerveződik. Ami különösen érdekes, hogy az érzelmi kötődés mindkét oldalon két alapvető tényezőből épül fel: egyrészt abból, hogy a saját vezetőt karizmatikusnak látják, másrészt abból, hogy a politikai hovatartozást identitásként élik meg.”
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!