„Nem gondolom azt, hogy egy olyan ember, akit a felesége elhagyott, és emiatt bosszút szeretne állni, annak a politikusokon kellene a bosszúját kitölteni. Itt egy bizonyítékok nélküli vádaskodás, egy médiahekk zajlik” – nyilatkozta újságírók, köztük a Népszava tudósítójának Brüsszelben Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki Orbán Viktorral érkezett az uniós csúcsra.
Mint ismert, március 21-én, csütörtökön kezdődött a júniusi EP-választások előtt tervezett utolsó előtti, kétnapos EU-csúcs, amelyen ezúttal is a háború és az arra adott EU-s válaszok dominálják a témákat. A tagállamok állam- és kormányfői ugyanis az ukrajnai háború mellett a közel-keleti helyzetről is tárgyalnak, és ezekkel kapcsolatosan több vitás kérdésben is meg kellene egyezniük.
A politikai igazgató kiemelte:
Magyar Péter irodalmi munkássága részének tekinti az ügyet, amiből a családot meg a gyerekeket meg kéne próbálni kívül tartani.
Leszögezte, hogy szerinte se a kegyelmi ügy, se Magyar Péter nem csökkenti a kormánypárt népszerűségét: „jelen pillanatban úgy látom, a Fidesz népszerűsége erősödik, mert közeledik az Európai Parlamenti választás”. Majd aláhúzta:
A kegyelmi ügy komoly hiba volt a döntést meghozók részéről, akik elég gyorsan vállalták a felelősséget, és távoztak a közéletből.
Szerinte ez okozott turbulenciát a belpolitikában, de folyamatosan a választási kampány lesz a meghatározó. Emlékezetetett arra, hogy kulcsfontosságú kérdésekben – mint a háború, a migráció, a gender-ügyek – „a Fidesz pártpolitikán túlmutató társadalmi támogatottsággal élvez”. Orbán Balázs úgy látja, amit a Fidesz politikailag megfogalmaz a háború és a migráció ügyében, azt nem csak a szavazóik gondolják hasonlóan.
Ebből azt érzékelem most, hogy erősödési időszak jön.
– összegezte.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/03/21/orban-balazs-magyar-peter-brusszel-kegyelmi-ugy-fidesz-kormany/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!