A CPAC Hungary 2026-ról egyenesen Miskolcra utazott Orbán Viktor, folytatva országjárását. Az előző állomás Szentendre volt, ahol a miniszterelnök bejelentést tett a külföldön élő fiataloknak. Az eseményen még beszédet mondott Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Vitályos Eszter kormányszóvivő.
Radics Gigi és Curtis közös fellépéssel nyitotta meg a Fidesz–KDNP miskolci kampányrendezvényét, ahol Demjén Ferenc Szabadság vándorai című dalának feldolgozását adták elő.

17
A résztvevőket Tóth-Szántai József polgármester köszöntötte, aki a februári Tisza Párt-rendezvényhez hasonlítva a jelenlévők számát, azt mondta, a mostani alkalommal legalább háromszor akkora a tömeg. A polgármester 2010 óta megvalósult fejlesztéseket sorolt fel, köztük a város adósságának átvállalását és a Modern Városok Program keretében megvalósuló beruházásokat, hangsúlyozva, hogy ezek mind kormányzati támogatással jöttek létre. Felszólalását a miniszterelnöknek és a helyi jelölteknek szóló buzdítással zárta.

17
Hollósy András, a város KDNP-s alpolgármestere és egyben képviselőjelöltje szintén felszólalt. Értékelése szerint a kormány az elmúlt években javította a közbiztonságot, fejlesztette a turisztikai attrakciókat, és intézkedéseket hozott a fiatalok helyben tartása, valamint az idősek támogatása érdekében. A Tisza Párt szerinte rezsiemeléssel sújtaná azokat, akik sokat dolgoznak. Hollósy a rendezvény kapcsán azt is megemlítette, hogy ismeretlen személyek eltávolították a mai esemény szórólapjait, azonban ez szerinte nem befolyásolta a részvételi kedvet.
Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője felszólalásában Miskolc elmúlt 16 évnyi fejlődését méltatta, hozzátéve, hogy még számos feladat áll előttük. Szerinte jelenleg Magyarország békéje és a magyar családok biztonsága a tét, és az uniós döntéshozatal háttérbe szorítja a magyar emberek akaratát. A Tisza Párt tevékenységét a magyar szabadságharcos hagyományok megsértéseként értékelte, és a nemzeti önrendelkezés megvédése mellett tett hitet. Felszólalását azzal zárta, hogy szerinte most nem „dilettáns szédelgőkre”, hanem a nemzeti érdekek következetes képviseletére van szükség.

17
Váratlan vendégként megjelent Lázár János
Lázár János építési és közlekedési miniszter váratlanul jelent meg a miskolci rendezvényen, elmondása szerint azért, mert értesült róla, hogy Magyar Péter a rendezvény megzavarására buzdított. A miniszter a Fidesz összetartását hangsúlyozta, és kijelentette, hogy pártja képes megvédeni minden magyart.
Lázár konkrét közlekedési bejelentést is tett: április elsejétől a miskolci bérletek érvényesek lesznek a MÁV járatain, és a MÁV-bérletek is elfogadhatók lesznek a helyi járatokon. A miniszter szerint a cél, hogy a MÁV dolgozói többet keressenek, az utasok pedig kevesebbet fizessenek. Szerinte a Fidesz az egyetlen olyan politikai közösség, amelynek valóban fontos az egyszerű emberek mindennapi problémáinak megoldása.
A miniszter szerint a Fidesz védte meg a benzinárakat, mert Orbán Viktor így döntött. Óva intett mindenkit attól, hogy most, a bizonytalan időkben a változás mellett döntsön, szerinte a változás veszélyes és kiszámíthatatlan.
Elmondása szerint április 12-én a magyarok biztonsága és anyagi helyzete a tét, és
a választás nem az elmúlt 16 évről vagy Orbán Viktorról szól, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2026/03/21/orban-viktor-orszagjaras-miskolc-beszed-valasztas-2026-kampany/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk! 

