Igencsak fordulatosra és emlékezetesre sikerült idén a március 15-i ünnep a fővárosban, ahol szinte egymást érték a politikai megmozdulások. Bár a legnagyobb érdeklődést Magyar Péter zászlóbontása hozta, ő még mindig nem rendelkezik párttal, így a pártelnökök népszerűségét vizsgáló sorozatunkban sem számolhatunk vele. Az ugyanakkor biztos, hogy a Diákhitel Központ egykori vezetője, a volt igazságügyi miniszter egykori férje jelentős követőbázist épített már fel magának a Facebookon: több mint kétszázezer követővel rendelkezik,
amivel már a korábbi miniszterelnök-jelöltet, Márki-Zay Pétert (Mindenki Magyarországa) is előzné a listánkon.
De térjünk vissza március 15-re: az ünnepnapot, pontosabban annak politikai részét Orbán Viktor miniszterelnök beszéde indította, a kormányfő népes hallgatóság előtt üzent Brüsszelnek, a Nyugatnak, az ellenzéknek és nagyjából mindenkinek, akik jelenleg témát szolgáltatnak a hazai politikának. Ennek meg is lett az eredménye: lájkolói száma 1 millió 291 ezer közelébe kúszott, reális esélye van, hogy a választásokig akár elérje az 1,3 milliós tábort.
Rajta kívül a Facebookon csak Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke tudott még érdemi növekedést felmutatni. Az MKKP szintén tartott ünnepi rendezvényt, ám jóval szerényebb keretek között, mint a nagyobb pártok. Minimális, hibahatáron belüli növekedése volt Donáth Annának (Momentum) és Ungár Péternek (LMP), a többiek viszont százakat vesztettek követőtáborukból. A legtöbbet Jakab Péter (Nép Pártján) bukta, aki idén már csaknem 1600 követővel lett „szegényebb”.
Nem az X lesz a megváltó
A néhai Twitteren, azaz az X-en még annyi változás sem történt márciusban, mint a Facebookon, bár itt azért nem árt ismét kiemelni Orbán Viktor diadalmenetét, aki serényen gyűjtögeti a külföldi követőket is. Orbán márciusban újabb 13 ezer követőt szerzett, hamarosan átlépi a 300 ezres határt. A többi magyar pártelnöknek összesen nincs ennyi követője. Hiába népszerű még a platformon Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, ő is csak 36 ezer követőt tud felmutatni.
Instán lenni jó
Az Instagramon hasonló dolgok történtek, mint a Facebookon, nemhiába tartozik mindkét közösségi platform ugyanahhoz a céghez, azaz míg egyes pártelnökök követőtábora minimálisan nőtt, addig néhányaké valamelyest nőtt. Jelentős változást itt is csak a kormányfő tudott elérni: átlépte a 200 ezres határt márciusban.
![lájkok ligája táblázat8](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5563/55639/556390/55639071_6a17e260536adf8a9364a2907bb03d32_wm.jpg)
TikTokon taktikáznak
A TikTok már más tészta, hiszen érezhetően egyre népszerűbb Magyarországon a platform, és egyre nagyobb energiát fektetnek a rövid videós üzenetekbe a politikusok is. Meglepő módon nem az elsősorban fiatalokra építő ellenzéki pártok. Például a Momentum, a Kutyapárt vagy az LMP sem tud itt érdemben követőket bevonzani, annál inkább a jobboldalra sorolható politikusok. Orbán Viktor táborának növekedése kicsit lassult, ám még mindig toronymagasan vezet 145 ezer feliratkozójával a második Jakab Péter előtt. Őket csak Toroczkai László és Márki-Zay Péter tudja követni, előbbinek kicsivel több mint 105 ezer, utóbbinak pedig hajszállal kevesebb mint 94 ezer követője van.
A videókon a hangsúly
A vizuális kommunikáció és a podcastok terjedésével a YouTube is egyre nagyobb figyelmet kap a választópolgárok, így a politikusok részéről is. Ezen a platformon továbbra sem fér kétség a Mi Hazánk elnökének első helyéhez, aki a februári stagnálás után márciusban új feliratkozókat szerzett, és már összesen 219 ezer emberhez érhetnek el közvetlenül üzenetei. Utána jócskán leszakadva, de sűrűbb mezőny követi: a második és az ötödik helyen álló pártelnökök között mindössze néhány ezer a különbség, de Vona Gábor, a Második Reformkor vezetője még tartja azt 55 ezerrel.
Márciusban az egyik […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!