A Parlament neogótikus tornyai alatt, ahol az ország sorsa dől el, és ahol a turisták tucatjai lövik a szelfiket a tavaszi napsütésben, egy magányos férfi foglalt helyet. Nem tüntető tömeggel érkezett, nem voltak hangszórói, csak a csendes, kétségbeesett elszántsága. Nádházi László zöld kabátot visel, egyszerű horgászszéken ül, lábánál egy táska és egy összecsukott esernyő.
A nap süt ugyan, de a Dunáról érkező hűvös szél átfújja a teret. Amíg körülötte a turisták próbálják beállítani hajukat, hogy jól mutassanak a közösségi médiára készített képeiken, addig László megpróbál a lehető legjobban beleburkolózni a kabátjába, de kezét nem teszi zsebre, ugyanis egy molinót szorongat.
A laminált lap Parlament felé néző oldalán egy ötéves kisfiú sérült, megcsonkított kezéről készült kép látható, miután az orvosok összevarrták, amennyire tudták. A tér felé eső oldalon, a lap hátoldalán, a Naprendszer bolygói sorakoznak, abban a sorrendben, ahogy azt az általános iskola alsó tagozatán tanítják. A laminált plakát valószínűleg egy gyerekszoba faláról került le.
„Már az is csoda, hogy megmaradtak az ujjai”
A történet 2024. május 1-jén kezdődött Dunakeszin, egy majálison, ahol a vidámságnak kellett volna uralkodnia. Ám a „majomkerék” nevű forgó játék, amelyre Berci felült, nem volt megfelelően biztosítva. A többi gyerek túl gyorsan tekerte. Berci megpróbált megkapaszkodni a szélében. A forgódob nem volt jól beállítva, a résnél hiányzott a védőburkolat, a biztosító gumiszegély nem volt a helyén. A kisfiú keze beszorult, és a gép ledarálta az ujjait. A Bethesda Gyermekkórház orvosai emberfeletti küzdelmet folytattak, hogy megmentsék a kezet, és bár a fiú életben maradt, a baleset maradandó nyomokat hagyott.
Csodálatos emberek dolgoznak a Bethesdában, az utolsó takarítónőig mindenki mosolyog a gyerekekre, odafigyelnek mindenkire. Minden díjat, elismerést megérdemelnek, ha lehetne, mindegyikőjükhöz elmennék, kifesteném a lakását, vagy felkapálnám a kertjét
– fogalmazott László.
A kisfiú már jobban van, de sebei most, két évvel később elkezdtek húzódni, ahogy nőnek az ujjai, és ez folyamatos fájdalommal jár, ugyanis a bőr nem nő velük együtt, a hegek feszülnek.
„A középső ujja valószínűleg már nem is nő, mert a növekedésért felelős központ annyira megsérült. A gép konkrétan ledarálta az ujját, nem csak letépte. A másik két ujján a percek nem működnek, úgyhogy teljesen azok az ujjai sem épülnek fel, de már az is csoda, hogy megmaradtak az ujjai. Miután kijöttünk a műtőből, az orvosok elmondták, ha Berci láza 37 fölé emelkedik, akkor le kell szedniük a visszavarrt ujjakat” – emlékezett vissza László, majd hozzátette, hogy szerencséjük volt, mert az ország egyetlen gyermekkézsebésze azon a napon éppen szabad volt, és be tudott rohanni a Bethesdába megműteni Bercit.

11
Virsli ujjak
Berci jelenleg nem tudja ökölbe szorítani a bal kezét. Hároméves kora óta karatézott, tehetséges volt, de sérülése miatt versenyszerűen már nem tud sportolni. Ettől függetlenül László büszkén mesélte, hogy fia még így is sikeresen letette a vizsgáját, és megszerezte a narancssárga övet.
A rémálmok elmúltak. Ezt László a család hozzáállásának tulajdonítja, ugyanis az elejétől fogva próbáltak viccesen állni a dologhoz, és Berci partner volt ebben. Volt egy este, amikor szalonnát sütöttek, és ott voltak az asztalon a félbe vágott virslik. Berci ráhúzta őket a nyársra, felemelte a kezét, és azt mondta:
Nézd, anya, az ujjaim.
A jókedv ellenére Bercinek a következő években plasztikai műtétek sorára lesz szüksége, ehhez pedig pénzre. László a mostani éhségsztrájkra is Ausztriából érkezett, ugyanis külföldön dolgozik. A baleset után elhatározta magát, hogy hazaköltözik, hogy több időt lehessen fiával, azonban a kezelések költségei miatt végül úgy döntött, marad jelenlegi állásánál, mert nem akar várni időpontokra, amikor fáj a fia keze.
„Elviszem egy osztrák magánkórházba, és kifizetem, ha beledöglök is” – mondta.
Kínos nevetés
A majomkereket egy cseh férfi üzemeltette. Az ügyészség idén januárban emelt vádat ellene maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. A vádirat szerint a baleset azért következett be, mert nem megfelelően üzemeltette a berendezést. Az üzemeltető tagadta a bűnösségét.
Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a férfira, és azt, hogy tiltsák el a vidámparki tevékenységtől.
Amikor meghallottam, kínos nevetésben törtem ki. De igazából nem érdekel az ítélete, engem a megelőzés érdekel. Hiába ültetik le vagy fizettetnek vele milliókat, akkor sem lesz jobb Bercinek. Nem a bosszú hajt, hanem az, hogy más gyerekkel ilyen ne történjen meg
– fogalmazott László.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!