Január végén számoltunk be lapunkhoz beérkezett információk alapján, hogy nemcsak a botrányok által átszőtt Szőlő utcai, hanem az ország valamennyi javítóintézete lakat alá kerül, az ott tartózkodókat pedig a tököli börtönbe helyezik át, amely országos javítóintézetté avanzsál. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bár minden kétséget kizárólag nem erősítette meg ezt az információt, de azt mondta: minden bizonnyal így történik.
Az ügyre rálátó forrásaink szerint ezzel lényegében „a javítóintézetekben történt események hatékonyabb kordában tartását”, szeretnék elérni, megelőzve azt, hogy „a Szőlő utcaihoz hasonló országos felháborodást kiváltó botrányok napvilágot lássanak”. Ehhez pedig „a bv intézetek zárt világa alkalmas”.
Információink szerint a tököli büntetés-végrehajtási intézetben meg is kezdődött a gyerekek elhelyezéséhez szükséges részleg kialakítása. Továbbá a börtön közel kétezer fogvatartottjából megközelítőleg 1500-at az ország különböző büntetés-végrehajtási intézményeibe helyeznek át, kvázi így helyet csinálva a javítóintézetekből érkezők számára.
Fordulat az ügyben
Most viszont úgy értesültünk, hogy gyakorlatilag visszavonulót fújtak, és mégsem a tököli intézmény tölti majd az országos javítóintézeti funkciót.
Ezzel kapcsolatban ezúttal is megkerestük a Belügyminisztériumot, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát. Azt kérdeztük, hogy megerősítik, vagy cáfolják az információt. Továbbra arra is választ vártunk volna, hogy ha nem a tököli lesz az országos javítóintézet, akkor lesz-e más, központi intézmény, ahol elhelyezik a gyerekeket, vagy mégsem zárnak be minden javítóintézetet az országba. Szintén válaszra vár, hogy mi lesz az információink szerint milliárdos nagyságrendű beruházással a tököli bv területén, ami el is készült.
A BVOP nem cáfolta, de nem is erősítette meg értesülésünket. Válaszukat változtatás nélkül közöljük:
Az új országos javítóintézetről döntés nem történt. A javítóintézetek létesítéséről és/vagy megszüntetéséről – ide értve az új országos javítóintézetet – nem a büntetés-végrehajtás dönt.
Dióhéjban a Szőlő utcai javítóintézetben eddig történtek
A Szőlő utcai javítóintézetben történtek ügyében 2024 decemberében indult büntetőeljárás a Nemzeti Nyomozó Irodánál egy társhatóság feljelentése alapján.
2025. május 27-én őrizetbe vették Juhász Péter Pált, a javítóintézet egykori igazgatóját, akit emberkereskedelemmel és kényszermunkával, valamint közfeladati helyzettel visszaéléssel gyanúsítottak meg, élettársát – egykoron az intézet biztonsági vezetőjeként dolgozó A. Zamirát – pedig szintén emberkereskedelemmel és kényszermunkával. A gyanúsítás szerint papíron gyermekfelügyelőként foglalkoztattak az intézményben két huszonéves nőt, akik azonban a valóságban prostituáltként dolgoztak, az ebből szerzett bevétel egy részét pedig Juhásznak adták.
Néhány hónappal Juhászék letartóztatása után az ügy egy interjúnak köszönhetően politikai színezetet kapott. Szeptember elején interjút adott a Válasz Online-nak Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) egykori igazgatója, aki azt állította, hogy Juhász piszkos ügyeiről már hosszú évek óta tudtak a szakmán belül.

A Szőlő utcai Budapesti Javítóintézetet érintő nyomozást a Legfőbb Ügyészség szeptember 26-án ügyészi hatáskörbe vonta.
Ezt követően elindult a Szőlő utcai lavina.
- Dobrev Klára, a DK elnöke szeptemberben nyílt levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy válaszoljon a javítóintézet körül felmerült súlyos vádakra.
- Egyre több súlyos vád és bizonyíték került a nyilvánosság elé az ott történő visszaélésekről.
- Közben durva videók kerültek nyilvánosságra, amelyek az intézményen belül készültek – olyan jeleneteket is tartalmazva, amelyek akár a fiatalkorú lakók elleni fizikai agressziót is bemutatták.
- December 8-án
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!