A Magyar Orvosi Kamara közösségi oldalán írt bejegyzésében a hódmezővásárhelyi és a makói kórház helyzetére hívja fel a figyelmet. Kiemelték, hogy a magyar egészségügy munkaerő- és forráshiánnyal küzd, ezért egy-egy intézményben nehézségek merülnek fel. Azonban kritikus helyzet állhat elő, ha ez huzamosabb ideig nem oldódik meg, ezért tájékoztatni kell a lakosságot.
A Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központban rendkívüli, súlyos helyzet alakult ki. Március 15-től a kórház vezetése ugyanis nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével. A betegek ellátása csak azért valósult meg, mert az orvosok jelentős része a jogszerű kereteken túl is, lelkiismereti okból bement dolgozni, különben nem lett volna orvos a műszakban, ügyeletben
− olvasható a közleményben.
Egy hónapja mondták fel a többletmunkát
Előzményként megemlítik, hogy januárban 67 orvos és egészségügyi szakdolgozó mondta fel az önként vállalt többletmunkát. Az orvosok esetében ennek az volt az oka, hogy „az intézmény vezetése több osztályon egyoldalúan csökkentette az ügyeleti díjazást, az ügyelet után járó kötelező pihenőidőt ledolgoztatta, illetve az évek óta ki nem adott szabadságokat eltörölte.”

A többletmunka felmondása március elsején lépett hatályba, ezért a MOK szerint a betegellátás korábbi formája és szintje nem fenntartható. A kórház vezetése először műszakos beosztást […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!