Nagy port kavart Spanyolország Egyiptom elleni, keddi felkészülési mérkőzése, ahol a hazai, spanyol drukkerek rasszista megnyilvánulást intéztek az egyiptomiak felé. „Aki nem ugrál, az muszlim!” rigmust skandáltak, csakhogy a spanyol labdarúgás jelenlegi legfényesebb csillaga, Lamine Yamal is muszlim vallású, aki a megjegyzést alaposan zokon vette. Az FC Barcelona játékosa elsőként hagyta el a pályát, láthatóan nem túl boldogan. A kínos és döbbenetes ügy dupla pikantériája, hogy a 0–0-ra végződött találkozót pont Barcelonában, az Espanyol pályáján rendezték.
Én muszlim vagyok, dicsőség Allahnak (…) Tudom, hogy a rigmus az ellenfélnek szólt és nem nekem, de muszlimként tiszteletlennek és elfogadhatatlannak tartom. A vallásból viccet csinálni ostoba és rasszista dolog
– idézte a Marca spanyol lap a meccs után a 18 éves támadót.
A rigmus többször is hallható volt az összecsapás során, miközben a kivetítőn többször is megjelent egy szöveg, ami a szurkolókat figyelmeztette, hogy mellőzzék a rasszista megnyilvánulásokat. Hiba lenne azonban általánosítani a stadionban lévő spanyol drukkerek viselkedését, a második félidőben például, amikor felhangzott a rigmus, a stadion másik, nagyobb része kifütyülte.
A spanyol szövetség a közösségi médiában közleményt adott ki, amelyben elítélte a rasszizmus minden formáját. A spanyolok szövetségi kapitánya, Luis de la Fuente elfogadhatatlannak nevezett minden rasszista és idegengyűlölő incidenst, szerinte ezek egyénektől jönnek, és az ilyen embereket el kellene távolítani a társadalomból. A katalán sportminiszter, Berni Álvarez szerint a mérkőzést félbe kellett volna szakítani. Szerinte a futball ezen a ponton nem a sportról, a vetélkedésről, a szórakoztatásról szól, hanem csak szította a gyűlöletet, és ilyen esetekben, hasonló viselkedési minták láttán sokkal keményebben kellene fellépni.
Az eset világszerte nagy visszhangot kapott. Egyiptomban, Argentínában és Brazíliában is
„szégyenteljes rasszista bekiabálásokról”, valamint „a spanyol futball hírnevén esett csorbáról” írnak.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!