Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az InfoRádiónak nyilatkozott a Török Áramlat szerbiai szakaszánál történt incidensről, amelyről közölte, hogy a magyar határnál talált anyaggal a vezeték mellett a környezetben is komoly károk keletkezhettek volna, mivel klasszikus robbanóanyagot használtak volna fel az elkövetők.
Egy ilyen terrorfenyegetés esetében a nemzetközi gyakorlat az, hogy ha van egy előkészített eszköz, akkor az a vezeték közelében van, másrészt gyorsan végrehajtják a cselekményt, nem hagyják megtalálni, ha erre lehetőség van
− fogalmazott a szakértő. Hozzátette, hogy a vezetéket jóval kevesebb robbanóanyaggal is át lehetett volna szakítani, és a benne lévő gáz miatt komoly környezeti kár is keletkezett volna.
Elég kevés információval rendelkezünk. Ha a szerbek azt mondják, hogy régóta figyeltek és volt információjuk, akkor nem ártott volna jelezi. Másrészt a szerb hatóságok a helyszínelést követően levonultak a területről, tettes pedig pillanatnyilag nincs. Az elkövetéssel kapcsolatban az ukrán vonal is felvetődött, de a szerbek végül elvetették, most migránscsoportra gyanakszanak. Ez tulajdonképpen jó a magyar és a szerb félnek is
− mondta Kis-Benedek József. A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, hogy ezt az elemet jobban kellett volna a szerb oldalon is őrizni, mivel rendkívül fontos Magyarország és Szlovákia számára.
Bombát találtak a magyar határ közelében, egy gázvezeték mellett
Orbán Viktor húsvétvasárnap jelentette be, hogy a szerb hatóságok a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű robbanószert és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak.
A miniszterelnök vasárnap rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze azt követően, hogy telefonon egyeztetett a szerb elnökkel. A magyar kormányfő elrendelte, hogy a Török Áramlat vezeték magyarországi szakaszát <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!