Amikor arról írtunk a Lájkok Ligájában az elmúlt hónapokban, hogy turbulens a közélet, akkor igazából még csak kapargattuk a felszínt, és egyáltalán nem voltunk felkészülve arra, ami a választási kampány hajrájában vár ránk. Jelenleg naponta történik annyi botrány, fordulat és „atomrobbanás” a közéletben, amit egy nyugodtabb fél évben is sok lenne feldolgozni, így nem kezdünk bele felsorolni, hogy mennyi minden történt márciusban, hiszen nem lenne elég felületünk hozzá.
Elég talán annyit elmondani, hogy a hírhedt ukrán „aranykonvoj” is március elején történt, de már annyira réginek tűnik Orbán Viktor országjárása, a különböző kiszivárgott hangfelvételek és lehallgatási botrányok, az informatikus kémhistória – Szabó Bence történetével megspékelve – és az újabb állítólagos tiszás dokumentum árnyékában, mintha egy másik életben történt volna. Lássuk, miként hatnak ezek a botrányok a pártelnökök követőszámaira!
Rakétaüzemmód
Facebookon a legnagyobb növekedést Magyar Péter hozta, ő 813 ezerről 897 ezerre ugrott, vagyis közel 84 ezer követőt szerzett egyetlen hónap alatt. Ez már erősen közelít az egymilliós határhoz, ami politikai oldalon komoly mérföldkő, viszont nem lehet elvitatni, hogy Orbán Viktor is nagyot nőtt a maga plusz 62,5 ezres számával, s így már 1,6 millió fölé növelte követőinek számát – ez pedig tovább erősíti az eleve domináns pozícióját.
A középmezőnyben Márki‑Zay Péter is jót ment, ugyanis 300 ezer fölé kapaszkodott, ami szintén fontos lélektani határ.
Szabó Rebeka és Rózsa András minimális, de pozitív mozgást mutatott, utóbbi 9000-re kerekítette a követőtáborát, míg kisebb, de látványos áttörést ért el a jobbikos Adorján Béla, ugyanis áttörte a 20 ezres falat. Dobrev Klára csak enyhén növekedett, míg Komjáthi Imre közel ezer plusz követővel már 23 ezer fölött jár.
Érdekesség, hogy Vona Gábor picit csökkent is – több mint 300 ember gondolta úgy, hogy leiratkozik –, míg Kovács Gergely teljesen változatlan, 84 ezres tömeggel a háta mögött stagnál már hónapok óta. Ez talán annak tudható be, hogy az aktívan kampányoló politikusok mozgatják meg igazán a táborokat, a többiek igazából most csak mellékszereplők.
Egyszemélyes játék
X-en visszafogottabb mozgások látszanak még mindig, Orbán Viktor ugyan csaknem 13 ezer követőt szerzett, és 736 ezer fölé nőtt, de ő volt az egyetlen, aki stabil bővülést könyvelhetett el. Magyar Péter csaknem ötezer pluszkövetővel ugyan átlépte a 60 ezres határt, de igazából ezzel sem tud labdába rúgni, és ez bizony már így is marad április 12-ig.
A többi szereplő inkább stagnált, Márki‑Zay Péter csak azért bezsákolt 200 követőt, de például Kovács Gergely maradt 10 követőn – ami továbbra is ironikus jelenség, és már […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!