Rekordközeli, sőt akár történelmi részvételt hozó választási nap körvonalazódik már a délelőtti órákban. A vasárnapi voksolás első adatai minden várakozást felülmúltak: a szavazók már kora reggel nagy számban jelentek meg az urnáknál, és a lendület később sem hagyott alább. A 7 órás részvétel már erős kezdést jelzett, de a 9 órás számok is egyértelműen azt mutatják, hogy kivételesen magas aktivitás jellemzi a választókat.
Délelőtt 9 óráig a választásra jogosultak 16,89 százaléka adta le a voksát, ami több mint 1,27 millió szavazót jelent. Ez az ütem nemcsak a korábbi évek adatait haladja meg, hanem azt is előrevetíti, hogy a nap végére akár rekordot döntő részvétel is születhet. Ez alapján nem kizárt, hogy a mostani választás végül rekordot dönt, és akár a 2002-es, 73,5 százalékos csúcsot is felülmúlhatja.
A 9 órás részvételi adatok vármegyei bontásban így festenek:
- Budapest főváros: 15,96 százalék
- Bács-Kiskun vármegye: 18,53 százalék
- Baranya vármegye: 16,72 százalék
- Békés vármegye: 18,61 százalék
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye: 14,13 százalék
- Csongrád-Csanád vármegye: 17,67 százalék
- Fejér vármegye: 17,97 százalék
- Győr-Moson-Sopron vármegye: 17,29 százalék
- Hajdú-Bihar vármegye: 17,73 százalék
- Heves vármegye: 17,11 százalék
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye: 18,35 százalék
- Komárom-Esztergom vármegye: 17,14 százalék
- Nógrád vármegye: 15,09 százalék
- Pest vármegye: 18,01 százalék
- Somogy vármegye: 16,86 százalék
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye: 14,52 százalék
- Tolna vármegye: 18,61 százalék
- Vas vármegye: 15,92 százalék
- Veszprém vármegye: 17,34 százalék
- Zala vármegye: 15,77 százalék.
Ez már a kétpólusú verseny világa
A délelőtti, kiugró részvételi adatokkal kapcsolatban Horn Gábor, a Republikon Alapítvány vezetője az Indexnek úgy fogalmazott, szinte biztosra vehető, hogy rekordközeli részvételről beszélhetünk. Szerinte a mostani számok nemcsak meghaladják a legutóbbi választások adatait, hanem jelentős különbséget is mutatnak azokhoz képest – olyannyira, hogy akár a 2002-es, 73,5 százalékos csúcs is megdőlhet.
A szakértő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy még változhat a dinamika, a részvétel üteme lassulhat. Megérzése szerint azonban a most látható, erősen motivált korai szavazói aktivitás inkább a Tisza Párt számára lehet kedvező, mivel a klasszikus mozgósítás – például a szavazók szervezett eljuttatása – jellemzően inkább a délutáni órákban erősödik fel, nem a reggeli időszakban.
Horn hangsúlyozta, egy teljesen új politikai helyzet rajzolódik ki Magyarországon, ahol a korábbinál jóval élesebb, kétpólusú verseny alakult ki. Ez a kiélezett […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!