Hirben.hu Hírben jók vagyunk! 1803. október 17-én született Söjtörön, középbirtokos család leszármazottjaként. Írni, olvasni ötéves korában megtanult a Zala vármegyei Kehidán. Elemibe Kőszegre járt. A gimnáziumot Keszthelyen kezdte, Pápán folytatta és Nagykanizsán fejezte be. Győrben tanult jogot a királyi akadémián. Eötvös Károly emlékezete szerint nem nézték jó szemmel tanárai, hogy nem jegyzetelt. Ezért gyakran kikérdezték az óra végén, de az anyagot jól tudta, és jól is adta elő.
A szerelem kis istene
A jogi tanulóéveket követően úgy döntött, hogy megszerzi az ügyvédi oklevelet, ezért egy évig patvarista (ügyvédbojtár) volt Zalában, majd egy évig jurátus Pesten. Miután 1823-ban letette az ügyvédi vizsgát, mégis úgy döntött, hogy nem használja végzettségét. Egyrészt pénzért nem akart védeni senkit, másrészt régi nemesi család sarjaként nem kívánt fizetett állást vállalni. Így aztán – afféle nép ügyvédjeként – ingyen kezdett el foglalkozni zalai árvák ügyeivel.
Az önzetlen lelkű férfiú karrierje szépen ívelt felfelé: 1824-ben tiszteletbeli alügyészséggel kezdte; hamarosan a megyei árvai bizottmány jegyzője, majd elnöke lett. 1825-től tiszteletbeli ügyész, 1829-től táblabíró, 1832-től helyettes alispán, 1833-tól pedig a lemondott bátyja, Deák Antal helyére a vármegye országgyűlési követének választották.
A fiatal Deák nem táncolt, nem kártyázott, de társaságban jól érezte magát. Testes, vállas ember volt már ekkor is. Ferenczi Zoltán, egyik életrajzírója így jellemezte: „Sok bort nem ivott, a nők iránt éppen nem, vagy alig érdeklődött.” Azért kissé kitárulkozott Vörösmarty Mihálynak 1826-ban írt levelében:
A szerelem kis istene csak körülöttem szórogatta nyilait. Egy mégis mélyebben súrolt, megdöbbentem először e véletlen eseten, de elhatározottságomat ismét visszanyerve, oly gyengéden, oly kímélve vontam ki a vesszőt, hogy két esztendei távollét egészen begyógyította a sebet.
A parlamenti vitát viszont éppen neki találták ki. Már első felszólalásaival is feltűnést keltett. 1833 derekán például kijelentette: „A szabadság másokkal megosztva nem fogy, sőt erősödik és annál biztosabban áll, minél többen lehetnek részesei.” A jobbágykérdésben, a lengyelek érdekében, vagy a vallás- és szólásszabadság ügyében tartott szabadelvű beszédeivel csakhamar a reformellenzék vezéregyéniségei közé emelkedett.
Körmöczi Katalin életrajzi könyvében ezt írja az ifjú politikusról: „Deák Ferenc századának és egyben saját életének húszas éveit zömében a vármegye határai közt élte le. Élete eddigi szakaszában a korabeli dunántúli katolikus középbirtokos nemesség tipikus útját járta. Vonatkozik ez iskoláira, jogi tanulmányaira, hivatalaira a vármegyénél, s bizonyos értelemben gazdálkodói mivoltára is, középnemesi birtokain. E tipikus úton járó fiatal embernek voltak viszont a tipikustól lényegesen eltérő vonásai is, mentalitásában és felkészültségében egyaránt. Deák alapos történelmi, és a kortársak színvonalát messze felülmúló jogi ismeretekre tett szert. (…) Betéve tudta Werbőczy Hármaskönyvét – erről legendák sora szólt –, ismerte a magyar országgyűlés iratait, történeti ismeretei kiterjedtek állami életünk közjogviszonyainak megismerésére is.”
A Batthyány-kormány igazságügyi minisztere
Az 1839–40. évi országgyűlésen ismét Zala megye követe volt, és tevékenységével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a bécsi kormány időlegesen felhagyott a nyílt erőszakkal. A képviselők egy általa vezetett bizottságra bízták a büntetőtörvény tervezetének elkészítését.
A tervezet szerint mellőzték volna a testi fenyítést, a halálbüntetést és az úriszéket, ugyanakkor bevezették volna az esküdtszékeket és a szakbíróságokat.
Javaslatuk az országgyűlés főrendi táblájának ellenzése miatt elbukott.
Az 1843–44. évi országgyűlés után felkérték az ellenzéki program összeállítására, ő azonban az ellenzék egysége érdekében kitért ez elől. 1848 márciusában ismét az országgyűlésbe küldték, ahol Batthyány Lajos az igazságügyi tárca élére kérte fel az első felelős kormányban. Miniszterként egyengette a hűbéri maradványok felszámolását célzó törvényjavaslatokat, határozattá emelték például a szőlődézsma eltörlését, törvénnyé azonban sem ez, sem más kezdeményezése sem válhatott.
1848 augusztusában a kormány Batthyányval együtt Bécsbe küldte, hogy kompromisszumot kössenek a császári udvarral, de küldetésük eredménytelenül zárult. Nem járt jobban 1849. január 3-án sem, amikor országgyűlési küldöttség élén <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!