Csütörtök este a Magyar Nemzet podcastjában Bayer Zsolt és Ambrózy Áron, a pestisracok.hu munkatársa elemezte a Fidesz választási vereségének okait. Utóbbi arról vált ismertté, hogy ő volt a szerzője a Kétarcú című képregénynek. Már a beszélgetés elején elismerte, hogy tévedett, amikor azt hitte, hogy a másik tábor él buborékban.
Bayer Zsolt azzal magyarázta a vereséget, hogy „előkerült 600 ezer ember, akinek az egyik része ugye a 18 éves első szavazó, a másik része meg valószínűleg azok, akik még soha nem mentek el szavazni, de most sikítva elmentek már reggel hatkor, hogy ellenünk szavazzanak”. Hozzátette, hogy még vasárnap is olyan információkat kapott, amelyek szerint ha szorosan is, de nyer a Fidesz.
Ambrózy Áron úgy véli, hogy a fiatalok azért nem szavaztak a Fideszre, mert a nagy civilizációs kérdésekben nem értenek velük egyet, erre példaként a melegházasság támogatását említette, illetve hogy a fiatalok egész életükben nemzetközi környezetben vannak és utazgatnak.
Azt problémának érezték, hogy az alacsony, köpcös és öreg miniszterelnökük össze van veszve Nyugat-Európával, miközben Nyugat-Európa egy tök jó dolog
− fogalmazott a Kétarcú szerzője. Bayer Zsolt ugyanakkor értetlenségét fejezte ki, hogy miért nem zavarja a fiatalokat például a migráció.
A pestisracok.hu […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!