A szomszédunkban, több mint egy éve dúló háború az Európai Unió eddigi történelmének „talán legsúlyosabb krízise, ezért fontos tudni, hogy a magyar emberek miként ítélik meg annak uniós szintű kezelését.
A kutatás eredményei szerint a megkérdezettek 9 százaléka teljes mértékben egyetért, 13 százalék pedig inkább egyetért a háborúra adott uniós válaszokkal, a szankciókkal és a fegyverszállításokkal.Eszerint a magyar népesség egyötöde tartja jó iránynak a háború kapcsán elfoglalt uniós álláspontot, míg a nagy többség, a magyar emberek 71 százaléka nem tartja helyesnek ezeket: 17 százalék inkább nem ért velük egyet, míg a megkérdezettek 54 százaléka egyáltalán nem tartja ezeket megfelelő megoldásoknak – írták.
„Mindez azt tükrözi vissza, hogy a szekularizált Európában, négy évtized kommunista vallásellenesség után is tudatában van a megkérdezettek négyötöde annak, hogy a keresztény alapokon fejlődő és szerveződő Európa a jövőben sem nélkülözheti identitása ezen alapvető részét, nem szakadhat el a kereszténység lelki-szellemi-kulturális és morális örökségétől” – állapítja meg a Szent István Intézet.
Forrás:
https://www.origo.hu/itthon/20230509–a-magyarokjelentos-tobbsege-elutasitja-a-szankciokat.html
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!