Beszállunk a liftbe és hipp-hopp ott termünk, ahol akarunk – vagyis a negyediken. Olyan evidens ez a huzalok, ellensúly, villanymotor és kabin által biztosított utazás, hogy jogosan merül fel a kérdés: miért ne lehetne egy ilyet a kozmoszba is készíteni? Ez lenne az űrlift, amit egy olyan kábel tenne lehetővé, ami az űrből a Földre ereszkedik több ezer méteren keresztül.
Csináljuk meg és nem kell többé rakéta, űrhajó, megyünk pár ezer emeletet és ott vagyunk fenn a mélyűrben, a sötétség és a mínuszok sokak számára vonzó birodalmában. Ez egyébként nagyon zöld megoldás is lenne, főleg ha valamiféle kenderkötélen lógna a lift.
Űrlétra a XIX. századból
Apropó kötél, Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij már 1895-ben kitalálta az égi létra ötletét, és még sok egyéb érdekes dolgot. Ciolkovszkij orosz rakétatudós volt és az űrhajózás pionírja. Ő alkotta meg az űrhajózás Pitagorasz tételét, vagyis a rakétamozgás alapképletét, a róla elnevezett Ciolkovszkij-egyenletet. Léghajókat tervezett, vasmadarakról ábrándozott már 1887-ben, és a legnagyobb és legőrültebb projektje (legalábbis a maga korában) egy űrhajó tervezése volt. És ugyan papírsárkányokkal is foglalkozott, oktatott, és minden levegővel kapcsolatos potenciálisan repülő tárggyal kapcsolatba került, ma már csak a rakétáiról ismerjük, ha egyáltalán…
Zárkózott, nagyothalló és rövidlátó volt, e hiányosságai miatt azonban nagyon tudott koncentrálni egy-egy dologra. Imádta az életet, de aszkétaként élt, mert nem a mindennapi örömöket szerette, hanem magát az élet eszméjét. Egyszer azt mondta, és ebben egész leitmotivját megtaláljuk:
A Föld az emberiség bölcsője, de nem maradhatunk örökké a bölcsőben.
Na de hogyan fejlesszük tovább ötletét, az égi létrát liftté?
Az űrlift koncepcióját ma sem vetik meg a fizikusok, a bostoni Northeastern egyetem fizika tanszékének adjunktusa, Alberto de la Torre szerint az űrlift segíthetne jelentősen költséghatékonyabbá tenni az emberek és rakományok űrbe juttatását. Mivel a mostani kilövőrendszerek jellemzően egyszer használatosak, és egy-egy kilogrammnyi anyag szállítása meghaladja a 10 ezer dollárt, az űrliftek igen vonzóak lennének pénztárca szempontból. És végre a NASA is vehetne működő kávéautomatákat (sokan panaszkodtak).

Erők és anyagok
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2025/03/23/ur-lift-kozmosz-konsztantyin-ciolkovszkij/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!