Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Jordán Ferenc biológus, ökológus, hálózatkutató. Évekig próbálta felhívni a figyelmet a Balaton körüli pusztításra, de hiába. Most a Pármai Egyetem kutatójaként dolgozik, csak néha-néha látogat haza. Az Indexnek adott interjúban többek között beszélt arról, hogy
- mi a szerepünk az ökoszisztémában;
- mit érnek a fenntarthatósági törekvések;
- miért a túlnépesedés a fő baj;
- mi indokolja elsősorban a húsmentes étkezést;
- megmenekülhet-e még a Balaton;
- lehetünk-e még egy kicsit optimisták.
El tudná magyarázni, mi a baj most az ökoszisztémával?
Az ökoszisztéma az állatok, növények, baktériumok és persze az ember közös háztartása. Ez egy önfenntartó, reciklizáló rendszer, mivel az együtt élő élőlények kölcsönhatásban vannak, egymást kordában tartják, például nem tud semelyik nagyon elszaporodni. Ez egy kölcsönös kontroll, körülbelül ez az ökológiai egyensúly lényege. Ebből elvileg senki nem tud kiugrani, na de nekünk, embereknek mégis sikerült, mert kiiktattuk a minket limitáló tényezőket.
Miért olyan nagy probléma ez?
Azért, mert a rablógazdálkodással, amit a természet ellen folytatunk, mindent kiirtunk, mintha nem tudnánk és nem is akarnánk olyan nagyon alkalmazkodni, belesimulni ebbe a világba, ami nem a mi kényelmünkért jött létre, mi csak a sok szereplő közül egynek számítunk. Iszonyatos mennyiségben fogyasztunk, mindenhol ott vagyunk, irdatlan sokan vagyunk, és most már eljutottunk odáig, hogy minden kontrollt kikapcsoltunk, vagyis mindenkit lenyomunk magunk körül. Milyen mentalitás az, hogy kifogják a cápát, levágják az uszonyát, hogy levest főzzenek belőle, majd visszadobják a vízbe a szerencsétlen, uszony nélküli állatot? Vagy az, hogy az orrszarvút csak a tülkéért, az elefántot csak az agyaráért leöljük. Vagy milyen „ökohorgász” az, aki „sportból” fog halat, kirángatja, és egy szelfi után, sokszor szétcincált pofával visszadobja? Legalább enné akkor meg, annak van értelme. Az élet történetében még soha nem fordul elő olyan, hogy egy fajnak vissza kellene fognia magát, mert más már nem tudja. Nekünk most ezt kellene tennünk. Nem is nagyon sikerül.
De miért nem, ha egyszer látjuk a pusztítást magunk körül?
Nos, a technokraták például azt mondják, majd megoldjuk, eddig is mindig megoldottuk – csak eddig nem volt ilyen súlyos a helyzet. Mások a kényelem miatt nem tesznek semmit, van, aki nem is tud, hiszen olyanok az életkörülményei, és most elsősorban nem Európára gondolok, hanem az éhező, szomjazó afrikai népekre. Akit nyolc éhes gyerek vár otthon, az leöli a vörös könyves (egy ország vagy egy nagyobb régió kipusztult és/vagy veszélyeztetett növény- és állatfajait ismertető könyv – a szerk.) vadat is, ha tudja.
Túl nagy a tömeg
Lát még valamilyen megoldást, vagy ez már az utolsó utáni pillanat, és nincs mit tennünk?
A fő gond a túlnépesedés és a túlfogyasztás. A bolygó véges, a kulturális és társadalmi szokásaink pedig nem 8 milliárd emberre lettek kitalálva. Rengeteg ember rengeteget fogyaszt mindenből, és nem veszünk tudomást a környezetünkről. Gondoljunk bele, 100 éve még jó móka volt kikocsizni a természetbe, kesztyűben lesegíteni szívünk hölgyét a Ford T-ből, ez egy meghitt randevú lehetett a Hűvösvölgyben. Ma? Bármerre indulunk, embertömeg, szemét és benzinszag. Jobb esetben kirándulók, rosszabb esetben quados nagymenők. Feltúrják az erdőt, bőgetik a motort.
De az erdő és élőlényei nem erre lettek kitalálva, ez olyan szintű felfuvalkodottság, ami felfoghatatlan.
Ez ugyanaz, mint amikor a Mount Everesten sorba kell állni a csúcs előtt, vagy amikor az egyre erősödő antarktiszi tömegturizmus szupergazdag utazói órákat várnak, hogy magányosan szelfizhessenek a hófehér táj előtt. A gazdag amerikai turisták gorillanézőben dúlják fel az őserdőt, és ordítanak, ha nem látnak, mert ők „befizették, joguk van hozzá”. A Föld nem a mi játszóterünk, ezt nem tudjuk megérteni. Kollektíve jobban éreznénk magunkat, ha a természetes közösség része lennénk, nem csak kontrollálnánk, de az egyénnek nehéz parancsolni.
Többször említette már, ősszel megjelent könyvében is, hogy nagyon ellenzi a szép, rövidre nyírt pázsitot, miért?
Ha egycentisre vágjuk minden hétvégén a füvet, mindenkivel kiszúrunk: a fűben éldegélő állatokkal, apró növényekkel és magunkkal is, mert hamarabb kiszárad, és felforrósodik. Miért olyan pokoli, ha engedjük a füvet, a növényeket nőni? El kéne oda jutni, hogy nem a „rendezett” pázsit a szép, hanem a rét a virágokkal, méhekkel, madarakkal. De ez olyan kulturális változás, amitől fényévekre vagyunk, mert ma a térkő, a beton, esetleg a zsiráf formájúra nyesett bukszus a szép. Zöldátmenetről beszélünk, de ez csak önámítás. Persze, ha valakinek parlagfű-allergiája van, vagy éppen nem komálja a kullancsokat, az más helyzet, de akkor ne beszéljünk mellé, az általános hozzáállásunk attól még nagyon korlátolt.
És a fenntarthatósági törekvések sem vezethetnek semmi jóra?
Próbálkozunk, igyekszünk, ámítjuk magunkat, de semmi sem fenntartható, ha 8 milliárd ember így fogyaszt, ahogy ma. Ráadásul erősen az az érzésem, hogy az új megoldások csak elodázzák a problémát. A kereskedelemben mit látni? Ugyanúgy mindenhol ott vannak a műanyag palackok és csomagolások, és akkor szerencsétlen vásárló bemegy a boltba, és kezdhet töprengeni, hogy mit vegyen, ami nem környezetszennyező, rákkeltő, pálmaolajos. De minden boltban ott a pálmaolajos cucc. Miért nem lehet azt mondani, hogy holnaptól nem lehet műanyagba csomagolni, ivóvízzel öblíteni a vécét, pálmaolajat használni? Erre miért nem született még megoldás? Segíteni kell az embereknek, meg kell mutatni, hogy hogy ne csináljanak hülyeséget, és nem rájuk tolni a felelősséget.
A törvény szigora kell
Az egyezmények, a kiotói, párizsi elérhetnek valamit? Korlátozhatják a globális felmelegedést?
A nemzetközi összefogás nagyon fontos, de ezek az egyezmények sokszor betarthatatlanok, és nagyon bürokratikusak a céljaik, nem a lényeggel foglalkoznak. Ráadásul ha egy-egy nagyhatalom nem írja alá, ha bárki kihátrálhat a nagy fogyasztók közül, akkor értelmét veszti az egész. És kihátrálhat. Minden lassú, körülményes, merev. Japán nem írja alá a bálnavadász-tilalmat, viszont mit csinál? Úgymond, betiltja, de tudományos célból megengedi. Ez hova vezet? Kifogják a bálnát, lemérik tudományos céllal, és viszik a piacra eladni. Oktatással lehetne a legszebb eredményeket elérni, de nagyon lassan érik be a gyümölcse, és nem is túl hatékony.
Ha az emberek maguktól nem állnak rá, akkor egyszerűen törvényt kell rá alkotni, amit be kell tartatni.
Nyugat-Európában vaskos összegek röpködnek, ha valaki nem a megfelelő helyre teszi a szelektív hulladékot. Nem is „hibáznak” annyit! De tény, nehéz megtalálni az összhangot, a döntéshozatalnak és az emberi kultúrának kell együtt elindulnia, lehetőleg egy irányba. Talán már nem is nekünk, ökológusoknak, biológusoknak kellene kongatni a vészharangot, hanem a szociológusoknak, a társadalom hozzáállását kellene megváltoztatni. És akkor még csak a mi kontinensünkről beszéltünk, és nagyon nehezen tudjuk elképzelni, hogy másoknak máshol milyen kihívásokkal kell […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!