Az FTC férfi vízilabdázóinak Dinamo Tbiliszi elleni Bajnokok Ligája-mérkőzését követően Varga Dénesnél egy kifejezetten férfiakat érintő betegséget állapítottak meg, amely nem tűrt halasztást. A Fradi közleménye nem részletezte, milyen betegségben szenved a játékos, de most vlv-nek elmondta, hogy tavaly hererákot diagnosztizáltak nála – írja a Nemzeti Sport.
Három és fél vagy négy hónappal voltunk a világbajnokság előtt, amikor elmondták nekem, hogy találtak egy rosszindulatú daganatot az egyik herémben. Hát ott azért lepergett előttem az életem filmje. Mi van, ha már csak fél évet élek, hogyan is kellene leélni azt a maradék hat hónapot? Hála istennek, nem volt ennyire drasztikus a helyzet, mint aztán kiderült, utókezelésre sem volt szükségem a beavatkozást követően, tehát nem kellett kemoterápiára járnom
– mondta Varga Dénes, aki, miután hazaengedték, mindent megtett azért, hogy szinten tartsa izomzatát. „Nagyjából három-négy héttel a műtétet követően már játszottam a Honvéd ellen, talán emiatt nem kapott nagy figyelmet, hogy nekem volt egy ilyen, viszonylag drasztikus »epizód« a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/2023/05/30/varga-denes-vizilabda-hererak-diagnosztizaltak-mutet/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!