Mindkét együttes sok hibával kezdte a találkozót, az első gólra majd a negyed feléig kellett várni, ekkor Sztilanosz Argiropulosz egy labdaszerzés után egyedül úszott kapura, közeli lövésébe ugyan beleért az olaszok kapusa, de hárítani nem tudott. Az olasz ezüstérmes a korábban Egerben légióskodó Boris Vapenski révén fórból egyenlített, de a maradék egy percben a Ferencváros két akciógólt is szerzett Varga Dénesnek, majd Vigvári Vendelnek köszönhetően, utóbbi egy parádés ejtéssel talált be (3–1).
A második negyed elején szerencsével zárkózott fel a Brescia, Konsztantyin Harkov lövése Vadovics Viktor blokkoló kezéről pattant a hálóba. Nem sokkal később Varga Dénes állította vissza a különbséget emberelőnyből egy gyönyörű kapásgóllal, a túloldalon azonnal jött a válasz, Jansik Szilárd kiállítását Harkov váltotta gólra. A Brescia fél perccel a nagyszünet előtt egyenlített, Edoardo Di Somma óriási bombagólt szerzett (4–4).
A harmadik negyedet Luca Damonte gyönyörű ejtése vezette fel, majd fórból – amelyet Varga Zsolt időkérése előzött meg – Danyiil Merkulov talált be (6–4). Az olaszok szintén létszámfölényben szépítettek, Fekete Gergő kiállítása […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!